Kultúra Dél-komárom 2022. 09. 14.

Megye hét – zenés, sportos vidámság Koppánymonostoron

Bábműsor, néptánc és népzene, színházi előadás vár, ha ellátogatsz péntek délután 14.30-ra a Berecz Dezső Sportpályára.

A kicsik és nagyok örömére Almásfüzitőről, az ókori Azaum területéről érkezik az Azaumi Aktorok bábcsoport, hogy fél háromkor kezdődő szórakoztató, vidám műsorával megalapozza a délután hangulatát.

Az esemény hivatalos megnyitó, dr. Molnár Attila Komárom Város polgármesterének köszöntője után a Mocsai Pajtaszínház lép színpadra, majd az esemény a megyei identitáspályázat bemutatásával folytatódik.

15.40-től a fiatal népdalénekes Janovszki Csenge produkciója következik, majd a bábolnai Cseperedők néptáncegyüttes ad műsort. 16.30-tól operett slágereket hallgathatunk meg Boldog Zsófia előadásában, majd a Mocsai Népdalkör műsora következik. A sportverseny eredményhirdetése után, a dél-komáromi Garabonciás Néptáncegyüttesé lesz a színpad, míg a napot a Kifordítva együttes verses-zenés műsora zárja, 18.30-tól.

A gyerekek a rendezvény teljes ideje alatt népi játékokat próbálhatnak ki. Az ingyenesen látogatható esemény az Európai Unió Európai Szociális Alap támogatásával valósul meg.

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.