Város 2019. 09. 05.

Mentőövet dobott a testület a Com-Média Kft.-nek

A Komáromi Városi Televíziót üzemeltető és a Komáromi Lapokat kiadó Com-Média Kft. pénzügyi válságba került, ezért a legutóbbi ülésen mentőövet dobott az önkormányzat a cégnek – írja a Delta hetilap.

Nincs jó helyzetben a városi médiacég. Az idei első negyedévben összesen 8 ezer euró veszteséget könyvelt el, vagyona pedig 15 ezer euró alá csökkent. Miután a cégnek több mint egy adósa van, a törvények szerint a vállalat válságba került, eladósodott, hiszen tartozásainak összege meghaladja saját vagyonát. Ennek megfelelően pedig a csődeljárás megindításának veszélye is fennállt.

A cég új felügyelőbizottsága felhívta a figyelmet a fenyegető veszélyre, a jelenlegi megbízott igazgató, Czékus Péter pedig javaslatot tett a helyzet kezelésére és takarékossági intézkedéseket is kezdeményezett.

A testületi ülésen több városi képviselő is bírálta Batta György korábbi ügyvezető igazgatót, miszerint az ő döntései is kellettek ahhoz, hogy csőd szélére sodródjon a vállalat. Elhangzott, ha nem volt rá pénz, akkor nem lett volna szabad új alkalmazottat felvennie, sem pedig az alkalmazottak bérét megemelni, vagy jutalmakat osztogatni.

A képviselő-testület végül segítő kezet nyújtott a Com-Médiának. Megszavazták a nem pénzbeli tőkeemelést, mely alapján a város tulajdonában lévő tévéadó torony a vállalat tulajdonába kerül. Mivel a 22 500 euró értékű toronnyal növekedett a Com-Média cég vagyona, egyúttal a pénzügyi válság törvényi feltételei is megszűntek.

(deltakn.sk)