Kultúra Dél-komárom 2019. 07. 16.

Nemzetközi alkotótábor zajlott Dél-Komáromban

A hagyományosan a nyári szünetre időzített évtizedes múltú találkozó néhány nappal ezelőtt ért véget. A helyszínt ezúttal is a WF Szabadidőpark biztosította. A vendégeket dr. Molnár Attila polgármester fogadta a Városházán.

A táborba, amelynek egymás kultúrájának és szokásainak megismerésén túl a nyelvtanulás is fontos célkitűzése, minden évben ugyanazok a gyerekek vesznek részt. Ezúttal öt testvértelepülésről érkeztek hozzánk diákok. Így Észak- és Dél-Komárom mellett jöttek a csehországi Kralupyból, a romániai Szászsebesről, illetve idén újdonságként a kárpátaljai Husztról is. A közel félszáz diák részvételével zajló tábort Csordás Árpád pedagógus vezette – tudtuk meg Nagy Edittől, az Intézményi és Pályázati Osztály vezetőjétől.

A napok főként kreatív alkotással teltek, melyben helyi iparművészek voltak a gyerekek segítségére.

Nyikus Anna a megyei Népművészeti Egyesület vezetője elmondta: mint foglalkozásvezetők több éve résztvevői a tábornak. Általában helyi témákhoz igyekszenek nyúlni, így idén a komáromi baba és a komáromi tulipános láda került az kézművesoktatás középpontjában. A pingáló asztalosoknak köszönhetően a gyerekek nem csupán a jellemző motívumvilágot sajátították el, de műveik segítségével a magyar kultúra is messzire jutott.

Az egyhetes tábor ideje alatt a gyerekek mindezeken mellett megismerkedtek a kékfestés fogásaival, valamint ellátogattak Visegrádra is.