Kultúra 2018. 05. 02.

Nyáron ismét megrendezésre kerül a Minorma Mentortábor

A szervezők május 8-ig várják mindazok jelentkezését, akik szeretnének elmerülni a művészeti ágak világában egy nagyszerű közösség részeként. 

Minorma Polgári Társulás idén hatodszor hirdeti meg Mentorprogramját. A program célja, hogy tehetséges, pályaválasztás előtt álló szlovákiai magyar diákok mentorok segítségével bepillantást nyerjenek különféle művészetek és kreatív tevékenységek világába. A program idén is az eddigi minta alapján zajlik.

Egy kis ízelítő az előző táborokból

A diákok egy táborban vehetnek részt július elején (2-ától 7-éig) a közép-szlovákiai Rimakokaván, ahol elismert művészekkel, szakemberekkel fognak együtt dolgozni. A mentorok bevezetik őket hivatásuk mesterfogásaiba, és a diákok közösen alkothatnak velük a tábor ideje alatt.
A kiválasztott diákok táborozási költségeit (kivéve az útiköltséget) a Minorma Polgári Társulás állja.

Kik pályázhatnak?
A programba tehetséges szlovákiai magyar középiskolás (2., 3. évfolyam) diákok jelentkezhetnek. A diákok egy témakört jelölhetnek meg, amelyben kimagaslóak, és amelyben a továbbiakban tevékenykedni szeretnének, hiszen a program egyik lényege az is, hogy
megfigyelhessük, honnan hová jutottak el az együttműködés során.

Az alábbi témakörökben várjuk a pályázók jelentkezését:
Kreatív írás (szépirodalom, újságírás)
Képzőművészet
Zene
Színjátszás
Tánc
Fotó
A program lefolyása

A beérkezett pályázatokból első lépésként a mentorok kiválasztják az általuk legtehetségesebbnek ítélt diákokat, pályázati munkáik alapján. Digitálisan a jelentkezési lappal együtt küldve várják a munkákat. A pályázati mű olyan szövegrészletekből, képekből, felvételekből, videókból álljon, amelyek tükrözik a diák tehetségét, stílusát, érdeklődési körét.

A döntést 2017. május 12-én tudatják a jelentkezőkkel.

Jelentkezési határidő 2018. május 8.

A jelentkező diákoktól várnak egy rövid bemutatkozót – név, iskola, telefonszám feltüntetése mellett, egy rövid jellemzést saját magukról, érdeklődési körükről. Továbbá írják meg, hogy melyik kategóriában szeretnének tevékenykedni, mellékletben pedig csatolják munkáikat.

A bemutatkozót és a munkákat, esetleges kérdéseiket elektronikusan a minorma@minorma.sk e-mail címre várják. A Minorma facebook oldalát is érdemes figyelemmel követni, hiszen folyamatosan újdonságokat lehet majd megtudni a táborba látogató vendégekről, mentorokról, programokról.

Elérhetőségek:
Tel.: +421 911 591 347
E-mail: minorma@minorma.sk
minorma.mail@gmail.com
Web: www.minorma.sk
Facebook