Kultúra Dél-komárom 2019. 10. 01.

Nyílt nap a gáton

A Kulturális Örökség Napjai idején hagyomány immár a Komáromi Klapka György Múzeum nyílt napja. A júliusban bemutatott ásatási eredmények után ezúttal újabb régészeti sikerekről tájékozódhattak az érdeklődők szeptember végén a MOL városrészben folyó ásatás területén – írja a Komáromi Újság.

Míg nyáron a római utat és kaput tárták az érdeklődők elé, a mostani nyílt napon az ettől délre fekvő területen talált emlékek kerültek terítékre. Izgalmas szakaszról van szó, hiszen az ellenség felé vezető út melletti nagy oszlopok pilléreit tárhatták fel. A nyáron készült radarfelvételek alapján tudhatták, hogy a légiótábor észak-déli útját két oldalról szegélyezték ezek a bizonyos oszlopok, ezekből találtak meg néhányat.

Bemutatták egy gladiátor szobrát is, amelyről azt gondolják, hogy a római korban a közeli amfiteátrumban megvásárolható ajándéktárgy lehetett. A Római birodalom Limese címmel két alkalommal tartott előadást Számadó Emese múzeumigazgató, régész, aki a folyami határokról, mint például Brigetio, a szárazföldi határokról, mint például Hadrianus fala, és a tengeri határokról, mint a La Manche csatorna két oldala – szólt vetített tájékoztatójában.

Az ásatás területén folyamatos idegenvezetéssel fogadták az érdeklődőket, melynek keretében bemutatták a tanszéki ásatás eredményeit is. A látnivalók közt megtekinthető volt a tábor keleti falának belső részénél a kőből épült, mintegy 40 méter hosszú vízgyűjtő csatorna is, amelynek területét a nyílt napot követően az állagmegóvás érdekében visszatemetik.

A 2021-ben nyíló régészeti parkban azonban bemutatásra kerül majd az objektum, csakúgy, mint a kvádokkal történt tanácskozás közben elhunyt I. Valentinianus császár palotája is. Tervezik továbbá egy interaktív játszótér létrehozását ugyanitt. Pár hét múlva indul a terület állagmegóvó téliesítése. Számadó Emese múzeumigazgató hozzátette, a jövő egyik kiemelt szakmai feladata a romok, a feltárás eredményeinek konzerválása lesz.