Kultúra Dél-komárom 2022. 08. 11.

Nyolcadik hete tart az ásatás Dél-Komáromban!

A régészek és régészhallgatók idén nyáron folytatták a Stadion út mellett található római kori fürdő feltárását. A radarfelvételek alapján hatezer négyzetméteres fürdő területéből, idén 600 négyzetméteres ásatási felületen dolgoznak a szakemberek – írja a komarom.hu.

Dr. Bartus Dávid régésztől, az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK dékánjától megtudtuk, az idei ásatás nyolcadik, immár befejezéséhez közeledő szezonjában, már több szenzációs leletre bukkantak: köztük egy több, mint 1900 éves cipőnyomra, azaz egy római katona sarujának nyomára. Emellett többszáz bronzérmet és egyéb éremkincset, fibulát is találtak. Az ókori épületnyomokat talajradarral, mágneses műszerekkel, légi felvételekkel azonosítják.

Dr. Bartus Dávid ásatásvezető kiemelte, a római kori fürdő három fő részből állt, hideg, meleg és langyos vizes traktusokból. Az elmúlt évi ásatáskor feltárt medencénél idén is folytatódott a munka, egy közel négy méteres, teljesen épen maradt, -és ritka leletnek számító- ólomvízvezeték csövet és a szennyvíz elvezetésére szolgáló csatornát is feltártak. A meleg vizes medencében több száz négyzetméteres területen padló- és falfűtés nyomaira bukkantak.

Számadó Emese
 ásatásvezető, a Klapka György Múzeum igazgatója hozzátette, 1992-ben kezdődtek meg a régészeti feltárások és 2001-ben volt az első nyílt nap, amikor az éppen aktuális ásatási eredményeket a nagy nyilvánosságnak is bemutatták. Akkor még a Vásártéren folyt a munka, majd 25 év után, a Stadion út mellett folytatódott. A most megtalált leletek egy része majd a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban kap helyet.

Az idei, 30. ásatási szezonban is mindenki megismerheti a feltárási eredményeket, köztük a brigetiói katonai fürdőt, hiszen augusztus 17-én szerdán 14 órától nyílt napot tartanak, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket!

(Forrás: komarom.hu)