Régió 2013. 08. 15.

Ógyalla város és környéke propellerek nélkül

A képviselő-testület 27. ülése az előre kidolgozott programpontok és a polgármesternő kibővített témáinak szavazásával vette kezdetét.

Illusztrációs felvétel. (sxc.hu)
Illusztrációs felvétel. (sxc.hu)

A szokásos interpelláció előtt Zemkó Margit polgármesternő arról értesítette a képviselőket, hogy a városi hivatal kapott egy levelet egy petíciós bizottságtól, mégpedig a „Polgári kezdeményezés Ógyalla város és környéke propellerek nélkül“-től. Az említett levélben 19 személy neve szerepel, akik a petíciós bizottságot képviselik. Mivel a levél nem volt aláírva és nem volt hozzácsatolva semmilyen aláírási jegyzék, így nem teljesítette a petíció jogi formáját. A polgármesternő elmondta, a petíciós bizottság levelében leírták azt a 8 körzetet, amely szerintük nem alkalmas a szélerőművek kiépítésére. Ők azért alakultak, hogy minden körzetet felülvizsgáljanak, kifejtsék véleményüket, és a lakosság bevonásával tartsanak egy vitát a szélerőmű építéséről. A polgármesternő végül ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szélerőmű építésével meg kellene változtatni a város területrendezési tervét,  ami hosszabb időt vesz majd igénybe, s ami még el sem kezdődött, megvalósítására belátható időn belül nem kerül sor.

Basternák Ildikó képviselő javaslatára a képviselők tudomásul vették a polgári kezdeményezés megalakulását és a petíciós bizottság kérését a megbeszélések meghívására.

A képviselő-testület megkérte a polgármester, hogy legyen a 2013-as költségvetésbe bedolgozva a Városi Sportklubnak 2 000 €, az Ógyallai Vöröskeresztnek 100 € és az Ógyallai Horgász Szövetségnek 400 €-s többlet-támogatás.
Ezt követte a város fennhatósága alatt álló oktatási és kulturális intézmények ez évi költségvetésének jóváhagyása.
A következő pontban a képviselők megszavazták a három új utca (Arany utca, Ezüst és Bronz) nevét, amelyek a Kutató és a Szeszílesi utcák között jöttek létre.

Roland Hulko a Városi Hivatal regionális fejlesztési osztályának vezetője előterjesztette a 2011 októberében közösen Komárom városával beadott projektjét: „Határon átnyúló üzleti infrastruktúra fejlesztése, Komárom és Hurbanovo (Projekt KOM-HUR Business infra). A projekt értéke 2 111 307,23 euró. Ógyalla város részéről a projekt az ipari park közlekedési infrastruktúrájának harmadik bővítését jelenti. A város részéről a kiadás 567 887,77 euró, míg a dotáció 539 493,38 euró, a saját forrás pedig 28 394,39 euró.
A képviselő-testület jóváhagyta a ,,Határon átnyúló üzleti infrastruktúra fejlesztése Komárom és Hurbanovo településeken“ projekt szerződésének aláírását és  567 888,77 eurós kölcsön felvételét a projekt előfinanszírozására.A képviselők a továbbiakban jóváhagytak 21 158,13 eurót egy fűnyíró traktor megvásárlására.
A Városi Egészségügyi Központ (Poliklinika) igazgatónője kéréssel fordult a képviselő-testülethez, hogy legyen meghosszabbítva a Medovka Kft. bérleti szerződése (2018. 6. 16 – 2028. 6. 15.) és szükség lenne az általuk bérelt helyiség felújítására is. A képviselők jóváhagyták az új bérleti szerződést és a bérelt helyiségek felújítását (40 ezer euró) is.
A képviselők megszavaztak az új röntgengép vásárlására 20 792,00 eurót és az 50 kW-os áramfejlesztő megvételére maximálisan 20 750,00 eurót.
Az ülés befejező részében a képviselők különböző telekvásárlási szerződésekről tárgyaltak.
DELTA