Kultúra Dél-komárom 2021. 09. 01.

Ostromlakomát rendeztek a Monostori erődben és az Öreg várban

Az elmúlt hétvégén az észak – komáromi Pro Castello Comaromiensi és a dél – komáromi Monostori erőd közös rendezésében, első alkalommal valósulhatott meg a Komáromi Ostromlakoma elnevezésű rendezvénysorozat – írja a komarom.hu.

Turbók Attila, a Monostori Erőd Nonprofit Kft. kulturális menedzsere elmondta, hogy a pályázatot történelmi alapokra helyezték, hiszen egy Jókai elbeszélés szerint, mikor Guyon Richárd vette át a Komáromi erőd vezetését, az új kapitány nagyszabású lakomát rendezett a honvédek és a komáromi polgárok számára a Duna-parton.

A rendezvény első eseményének júliusban az észak-komáromi Öreg vár, míg másodiknak augusztus utolsó hétvégéjén a dél-komáromi Monostori erőd adott otthont.

A gazdag programsorozat egyik kiemelkedő pontja volt a ’48-as hadijáték, ahol megjelentek a honvédő magyar huszárok mellett a császári sereg katonái és a magyar betyárok is, valamint műsort adott Európa egyik leghíresebb gyermekkórusa, a Szentegyházi Gyermek Filharmónia  számolt be Turbók Attila.

Az esti órákban a Magyarock Dalszínház tolmácsolásában ismét megtekinthették a Czibor a rongylábú című musicalt.

Vasárnap az észak-komáromi városrészben folytatódott a program, ahol a főzőverseny mellett ugyancsak egy hadijáték bemutatására került sor.

több, mint 200 hagyományőrző részvételének köszönhetően maradandó élményben lehetett része a rendezvényre kilátogató vendégeknek.

(Fotó: kemma.hu)