Kultúra 2015. 04. 21.

OTDK: sikerrel szerepelt a Selye János Egyetem

A Selye János Egyetem sikere az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, Pécsett
– Két hallgató képviselte a Selye János Egyetemet
A Selye János Egyetem Testnevelés Tanszéke négy hallgatót készített fel a Felvidéki Tudományos Konferenciára, mely 2014 őszén valósult meg. Az egészségtudomány és biológia szekcióban elkészített munkák a testnevelés és a mozgás fontosságára hívták fel a figyelmet. Az előadók az óvodáskorú és kisiskolás korú gyermekek mozgásszegény életmódjával foglalkoztak tudományos munkáikban.
A négy versenyző közül két hallgató – Bc. Harangozó Brigitta és Bc. Süli Derzsi Mónika – jutott ki az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, Pécsre. A másik két hallgató, nevezetesen Bc. Füsi katalin és Potfay Regina, megfigyelőként lehetett jelen az eseményen.
A versenyzők méltón képviselték a szlovákiai magyar egyetemet a rangos eseményen. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a Testnevelés- és Sporttudományi szekción belül, Harangozó Brigitta az alsó tagozatos tanulók hanyag testtartásával foglalkozott az előadásában, míg Mónika az alsó tagozatos tanulók bokasüllyedését kutatta, s a témával kapcsolatban szakszerű, ügyesen fogalmazott előadást tartott.
A SJE hallgatóinak kutatásában szakmai hátteret biztosított oktatónk: a SJE Testnevelés Tanszékének vezetője, Dobay Beáta, aki immár tíz éve foglalkozik gyermektestneveléssel, azon belül is az újszerű, színvonalat képviselő módszerek kutatásával. Számos díjjal rendelkeznek az általa felkészített hallgatók, akik az elért eredményekért nem restek többletmunkát vállalni – az egyetemi teendőik és kötelességeik mellett.
A Selye János Egyetem Testnevelés Tanszéke már harmadik alkalommal vett részt a magyarországi OTDK-án, a Testnevelés- és Sporttudományi szekcióban. Először 2010-ben Sopronban, Bartók Petronellával, 2013-ban pedig két hallgatóval Gogola Klaudiával és Ilon Ferenccel. Napjainkban mindhárman gyakorló pedagógusok.
2015-ben Süli Derzsi Mónika, a SJE hallgatója, értékes különdíjat hozott el a versenyről.
Sikere kiemelten jelentős, hiszen a Selye János Egyetem az óvó- és tanítóképző szakos hallgatókkal képviselteti magát – dicséretes helytállást tanúsítva – a testnevelés és sporttudomány területén.