Ritka Magyar Folkband – Sárdöngölő: Nekem már megvan!
Kaptam egy ajándékot. Apró női retikülbe éppen belefér, vastagsága is legfeljebb egy kisujjnyi. Most tépem le a fóliát, kinyitom. Azt rejti, amit vártam: tükrösen fénylő lemez, korunk megszokott hétköznapisága. Tisztességes CD-lejátszót érdemel.
Már olvasom is: Ritka Magyar Folkband – Sárdöngölő. Itt a fotók is, igen, ezeket az arcokat látom havonta az Európa Udvar Borozójában, szédületes táncházas hangulatot tudnak teremteni. Csütörtök esti felemelő koncertélmény, táncpartnerrel vagy anélkül, kellemes csevegés a barátokkal…kit érdekel, hogy másnap ovi, suli, munka?!
Szól is már a lemez, beállítom még a hangerőt, testre szabom kissé a technikát, s nézem tovább a borítót. Akik élőben számtalanszor bizonyítottak, akikről hírlik már egy ideje, hogy nem akármire készülnek, szerencsésen felcsigázva lelkes közönségüket – asztalra tették hát első nagylemezüket. Zsebükben a megérdemelt Harmónia-díjjal. Megüti a fülem kedvenc füzesi dallamom: …fáj a szívem, majd meghalok…, amit csak Korpás Éva énekel ilyen lágyan, s mégis súlyosan, ugyanakkor hihetetlenül érett, kiforrott énekhangon. Nem csoda, hogy az említett díjból hármat is magáénak tudhat. Lesz mit dúdolnom a napokban, azt hiszem. Hideg Anna néni Ördöngösfüzesről, nahát! Remek ötlet volt őt is megszólítani. Az a roppant életerő, irigylésre méltó lelki fiatalság… szavamra, elképesztő! Sokan tanulhatnánk tőle – s nem csak énekelni. S ha már díjakról esett szó: a Népművészet Mestere, Anna néni sem maradhat alul.
„…olyan igaz leszek hozzád, mint a Te jó édesanyád…“ – folynak tovább a dallamok, s egyre nehezebb felfognom mindazt, amit a borítón olvasok. Az a érzésem, nem sokáig maradok ülve. Feltűnik még a borítón Jékely Gáspár „Pikó“ neve is, aki hegedűjátékával gazdagítja az albumot, Gémesi Zoltán pedig tánccal teszi teljessé a pergő legényest – ez volt hát a szilaj dobogás, csapkodás a ritka magyarban! Mi is jön még? Ördöngösfüzes, Szék, Magyarpalatka, Kalotaszeg… erdélyi falvak mesebeli világa. De amint látom, Felvidék is helyet kapott, ennek szívből örülök. Ki gondolta volna, hogy komáromi céhes indulók, meg naszvadi dudanóták járnak majd a fejemben! Hmm…, igazán színes a paletta!
Most pedig leteszem a tokot, s belehallgatok a zenébe. De nem csak füllel. Mélyre hatolva, a velejéig, ahogyan lélekkel figyel az ember. S közben körülnézek. De azt sem csak a szememmel. Vajon milyen hatást kelt idehaza? Táncházban ugyanis garantált az élmény, nem kérdés. Népem ősi világa tárul fel ott elevenen, magával ragadón, úgy áramlik a húrok között, hogy egyenesen lelkemig hatol. Most pedig bensőséges mikrovilágomba érkezett, viharvert kis kanapémra, behúzott függönyök közé. Egyetemes magyarságom népi kultúrája ritmusról ritmusra árad, életre kel, kitölti a meghitt zugot. Itt van már a fal repedéseiben, szobám melegében, gőzölgő rumos teámban, már-már gyertyaviaszként csöppen az abroszra… hát igen, úgy tűnik, magáévá tette az otthonomat.
Csak az otthonomat? Hát akkor mi ez a borzongás itt, legbelül? Múltidézés, varázslat, lélekrezdülés? Igen. Meg egy csöppnyi táncház. Hozzám már beköltözött, és úgy döntött, itt marad!
(Szöveg: Szabó Erika, fotó: Ritka Magyar Folkband)
