Sport 2015. 02. 02.

RÖPI: SIKERÜLT! Komáromba vándorol a szlovák kupa!!!

Az iglói sportcsarnok bemondója is tévedett már. Csak a tizenhetedik meccslabda hozta meg Komárom győzelmét a szlovák kupában!

Az első szettben a komáromiak kitűnően, 6:1-re elhúztak. Ettől az állástól az egyik csapat sem tartotta magánál a feladást tovább két labdánál, a pontszámok mindkét oldalon hozzávetőleg egyformán nőttek. A komáromiaknak a támadásokban kitűnőek voltak, és fordítva, az eperjesiek az ellenfél hibáiból húzott hasznot, főleg a rossz feladásokból. Ha a komáromiaknak több feladást sikerült volna letenniük, az első szettet egyértelműen megnyerték volna és nem engedték volna meg az eperjesieknek dramatizálni az állást. Az utolsó ravasz ponttal végül a Spartak játékosai 25:22-re vezettek.

A második szettben az eperjesiek léptek be jobban és 9:6-os vezetéshez jutottak. D. Oravec védencei ugyan 9:10-re felzárkóztak, de az eperjesiek újra elhúztak, és amikor már úgy tűnt, hogy a vezetőt meg lehet szorongatni, Eperjes csapata négy szettlabdát szerzett, amiből a másodikat kihasználták és a szettet 25:20-ra megnyerték.

A harmadik felvonás újra a komáromiaké volt, akiket már hagyományosan a kitűnő Andrej Patúc húzott maga után. A harmadik rész vége előtt ugyan az eperjesiek felzárkóztak, ám a komáromiak megtartották a vezetést és a megnyerték a szettet 25:21-re.

A negyedik szett elején a Spartak csapata 4:1-re elhúzott, de nyertek 7:3-ra is. Az eperjesiek azonban a viharos, szinte otthoni hangulatban rákapcsoltak és nem hibáztak. 15:17-es állásnál a komáromiak szemszögéből, pályára lépett A. Patúc és az ő érdeme volt, hogy Komárom csapatának sikerült 17:17-re kiegyenlítenie. Az idegőrlő negyedik szett folytatódott, a csapatok fej fej mellett lépkedtek a hőn vágyott huszonötös felé, de az eperjesiek mindig egy lépéssel közelebb voltak. A játékok rövidek voltak, az eperjesiek csak minimális hibákat vétettek, és 23:22-es állásnál a komáromi Kiss kiütötte a labdát és Eperjes csapata kihasználta a szettlabdát.

2:2-es állásnál került sor a mérkőzés leghosszabb adogatására. A szép adogatás után a komáromiak vették át a vezetést, a nézők által buzdított eperjesiek azonban mindig ellenőriztek és egyenlítettek. Andrej Patúc és Matúš Horník tartották meg a komáromiakat. Komárom első ásza a legjobb pillanatban jött. Ugyan a háló segítségével, de az elsőnek említett játékosnak köszönhetően 8:6-ra vezetéshez jutott Komárom csapata, Marcel Kišš kiütötte az eperjesiek sáncait – 9:6, de a sárosiak 9:8-ra csökkentették az állást. 11:8-as állásnál Ľ. Šalata pihenőidőt kért. A Patúc nem elejtett labdája 13:13-as egyenlítést jelentett, ám ugyanez a játékos meccslabdához juttatta a komáromiakat. A Spartak azonban ezt nem használta ki, és egy sor komáromi meccslabda következett, majd egy sor eperjesi meccslabda. Eljött a mieink kilencedik lehetősége, ami végül a szlovák kupa döntőjének győzelmét hozta meg Komáromnak.

Spartak VKP Komárom – VK MIRAD PU Eperjes 3:2 (25:22, 20:25, 25:21, 22:25, 28:26)