Sport 2013. 06. 20.

Szentivánéji bringázás – Tekerj velünk az év legrövidebb éjszakáján!

Már egy év telt el az első szentivánéji bringázás óta, amit a nagy sikerre való tekintettel ismét megszervez a Piko Bike csapata.
Őseink az év legrövidebb éjszakáját tűzgyújtással, tűzkerekek dombról való legurításával ünnepelték. A résztvevők kerekei remélhetőleg nem izzanak majd a 40 km-es laza bicajozás során. Egy kis csalásra, csúsztatásra kényszerít idén a naptár. Mivel Szent Iván éjszakája vasárnapra esik, ezért a résztvevől kénytelenek egy éjjel korábban bicajozni.

Bringákra fel! fotó: Piko Bike FB

” Megmásszuk a szentpéteri dombot, néhány percig csodáljuk a csillagokat, hallgatjuk a csendet. Ha kedvet kaptál, tarts velünk!

Találkozó június 22-én szombaton, 21:45 órakor a Klapka téren. Hozz magaddal egy függőlakatot is, hogy a Tiszti pavilon udvarában lévő kútra egy emléket zárhass, majd nekivágunk a következő útvonalnak: Észak Komárom – Hetény – Marcelháza – Szilos – Újpuszta – Szentpéter – Hetény – Észak Komárom.

Ne feledd, hogy sötétben a sisakon és lámpákon kívül, testen elhelyezett láthatósági elemek viselése is kötelező. Tegyél meg mindent azért, hogy minél könnyebben észrevehető légy !
Eső esetén…

… esőkabát viselése is ajánlott ” – írják a szervezők facebook oldalukon.