Város 2022. 06. 12.

Nemzetközi tudományos konferencia a Tiszti Pavilonban

Június 11-én rendezték meg a XIV. Arányi Lajos Napok keretén belül a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság (SZMET) konferenciáját, melyen többek közt a világhírű agysebész, Dr. Csókay András is előadott.

Keszegh Béla polgármester köszöntője

Érdekes okfejtéseknek lehettek tanúi mindazok, akik a Ne nézzük tétlenül nemzetünk fogyását elnevezésű tudományos konferenciára látogattak a szombati napon.

Az előadássorozatot Gyurgyík László PhD. szociológus kezdte, aki részletesen ismertette a felvidéki magyarság demográfiai alakulását. Nem csak létszámban, de arányaiban is jelentős mértékben fogyatkozott meg a magyar kisebbség Szlovákiában.

„Nem sok hatásosabb dolog van, mint a mérsékelt politikai diktatúra, mely jót tesz a nemzetiségnek”

– idézte Szabó Dezső publicista szavait. A grafikonokon láthatóvá vált, hogy lett az összefüggő déli magyarságból helyenként szigetben élő, szakadásokkal tűzdelt kisebbség. A legszembetűnőbb tény pedig az, amit a tavalyi népszámlálás nemzetiségi és anyanyelvi kérdésekben megvilágított. A vegyes házasságok miatt ugyanis egyre több a magát magyar anyenyelvűnek, de nem magyar nemzetiségűnek, vagy magyar nemzetiségűnek, de nem magyar anyanyelvűnek valló. „Érdemes azt is megfigyelni, hogy a magyarok főként a falvakban, kisvárosokban élnek, a nagyvárosokból viszont hiányzunk.”

Dr. Korzenszky Richárd bencés szerzetes Európa – családok nélkül? címmel tartott előadást. 1966 és 2020 között ugyanis 45%-kal csökkent a születések száma Európában. A legmegdöbbentőbb, hogy az egy nőre jutó gyermekek és a házasságkötések számának esése főként a keresztény országokat érinti – ahogyan a házasságon kívül született gyermekek számának csökkenése is főként például Spanyolország, vagy épp Olaszország szintjén figyelhető meg.

„Az Y generáció 57 százaléka gyerek nélkül képzeli el a boldogságot. A jövő viszont a gyermekekben rejlik”

– hangzottak elgondolkodtató szavai. „Az sem elhanyagolandó jelenség, hogy

míg a mecsetek száma egyre nő, s azok tömve vannak, a templomok konganak az ürességtől.”

A szerzetes kitért a genderelmélet fenyegető mivoltjára is. „Családellenes a minta. (…) Hatalmas a média felelőssége és a sztárkultusz. (…)

A szexualitást abszolutizáljuk, miközben a vallást relativizáljuk.”

Beszélt arról is, hogy a mai világban a gyermekeknek jogaik vannak, a pedagógusoknak pedig kötelezettségeik. Továbbá kitért arra is, hogy fontos, egy nőben ne csak nőként, hanem édesanyaként, feleségként foganjon élet, illetve férjjel az oldalán alakuljon ki a család fogalma. „Nincs helye egyenlőségnek nemi szinten, csupán személyiség szinten. (…) Nem mi hoztuk létre a világot, hitünk szerint annak teremtője van” – így zárta elmélkedését a Tihanyi Bencés Apátság egykori elöljárója.

Dr. Csókay András nevét sokan ismerik. Ő az, aki a sziámi ikrek szétválasztása révén szerzett világhírnevet. Az agysebész drasztikus adattal ütötte fel előadását, miszerint naponta 120 ezer abortuszt végeznek el világ szinten. Bár Magyarország jelenleg jól áll, Európában ez a szám még mindig 4-5 ezer körül mozog. „26 évvel ezelőtt jómagam is adtam tanácsot abortuszra.

Akkoriban egyébként is úsztam a bűnben.”

– vallja az orvos. „Embert ölni viszont én sem akartam. Ahogy nem adunk be méreginjekciót 10 éves gyermeknek, úgy egy két napos magzat is ugyanolyan élet, akit nem szabadna megölni.” Ahogy halad tovább beszédében, feleleveníti kisgyermekként elhunyt kisfiát, Marcikát, mely tragikus eseményt 16 hónapjába telt megérteni és édesanyját, aki a napokban hunyt el. Mindkettőjük életét és halálát is képekben is megmutatta. A legizgalmasabb rész a nigériai missziós kalandjai mellett a sziámi ikrek 23 órán át tartó műtétjéről tartott beszámolója volt. Itt szó esett hitről, imádságról, koponya-rekonstrukcióról, komplikációkról. „Nigériában minden egyes műtét rózsafüzérrel kezdődik. (…) A sziámi ikrek műtétje is azért sikerülhetett, mert

egymillió magyar imádkozott értünk.”

Az előadássorozat második részében Prof. Dr. Vincze János a magyar-amerikai, orvostudományi Nobel-díjas Dr. Békésy Györgyöt méltatta. A fül-orr-gégészetben használt audiométer feltalálójáról hihetetlen lelkesedéssel, hanglejtéssel és energiával mesélt. Szó esett arról, hogy legalább 20 magyar gyökerű Nobel-díjassal büszkélkedhetünk, hogy az amerikai szaklapok cikkei mennyi hibával vannak tele, hogy hányszor terjesztenek tudományos igazságokat hamisan.

„Mi magyarok túl okosak vagyunk az amerikaiaknak.

(…) Nem akarok ott élni, nincs kivel megbeszélni a dolgokat. (…) Sosem tudhatom, hogy az adott illető megvásárolta-e oklevelét, vagy tényleg elvégezte.” Békésy György az általa boncolt fejeket olykor táskában hordta, s bár élete során három laboratóriuma is tönkrement, akkor sem adta fel kutatómunkáját.

Az esemény keretén belül Mudr. Gaulieder József áldozatos munkájáért emlékplakettben részesült. A nap későbbi részében előadott még Prof. Dr. Galuska László A dohányzás hatása a tüdőtisztulásra címmel és Prof. Dr. Kellermayer Miklós sejtkutatóorvos is, továbbá az Arányi Lajos emléktábla koszorúzása, erődlátogatás és ünnepi vacsora is szerepelt a programban.

A rendezésért felelősséget vállalt Dr. Hollósy Tamás főszervező, a SZMET elnöke. Az eseményen főként egészségügyi dolgozók, orvosok, nővérek vettek részt, ám a kapu nyitva állt minden érdeklődő előtt. Jövőre remélhetőleg ismét találkozunk!