Kultúra 2015. 07. 28.

Táncoló talpak Izsától Budapestig

A táncos, előadóművész Zámbó István, alias Tyupi a harmincéves kor alatt kiosztott Junior Prima Primissima Díj tulajdonosa lett 2012-ben. Ezzel a díjjal immáron második alkalommal tüntették ki a népművészet és közművelés kategóriában tevékenykedő művészeket. Izsáról indult és pályája folyamatosan tör előre. „Úgy gondolom, hogy ez a díj pályafutásom gyümölcse. Számomra is fontos elismerés.” Tyupi jelenleg Galgahévízen él, farmon gazdálkodik, lovagol, gyereket nevel – emellett pedig táncol, táncol és táncol. Fellépéseire érdemes ellátogatni azoknak is, akiknek még nincs tapasztalatuk a néptánccal. Egy-egy előadás hihetetlenül magával ragadó színdarab is egyben, melyben a szereplők lábai úgy ropják, hogy csak na!

Tizennégy évesen kerültél fel Budapestre. Hogy emlékszel vissza, benned volt a félsz?
Kis faluból indultam a nagyvárosba, még gyerekként. Rendesen meglepődtem, amikor szembesültem Budapest nyüzsgő forgatagával. A tánc persze gyorsan elbűvölt. Hatalmas honvággyal küzdöttem, de kitartó voltam a célom elérésében.

Már a Pihegő idején is élvezetből s nem kényszerből táncoltál?
A néptánc élménye az elejétől kezdve magával ragadott, és úgy vitt magával, hogy fel sem vetődőtt bennem a kérdés, vajon jó úton haladok-e. Természetesen a szüleimnek nagyon sokat köszönhetek, hiszen felismerték, hogy ez lesz számomra az a közeg, amiben megtalálom önmagam.

image

Apukád töretlenül szervezi az utakat Pestre a fellépéseitekre, ő a menedzsered?
A kezdetek kezdete óta menedzseli a pályámat, mindig is támogatott, bíztatott. Úgy gondolom, hogy az édesapám nagyon büszke rám, és szereti, amit csinálok. Ezért kitalálta, hogy elkezd utazásokat szervezni az előadásainkra, ami nekem is nagy öröm.

A színpad világa szórakoztat jobban a tapsoló közönséggel, vagy inkább a televízió képernyője vonz?
Teljesen más a két műfaj. A színpadi tánc a pillanat művészete! Óriási adrenalin löketet jelent, amikor több ezer ember előtt léphetek fel. A televíziós szereplés viszont maradandó nyomot hagy, és ennek segítségével legalább a nagyszüleim is nyomon követhetnek (nevet).

A táncosok köztudottan nincsenek megfizetve. Szerinted mi lehet az oka, hogy ez a fontos hagyományőrző szakma, ami fegyelmet, pontosságot és komoly profizmust igényel, ennyire nincs megbecsülve?
Nehéz állást foglalni ebben a kérdésben. Sajnos, elég sok szakma nincs anyagilag megbecsülve Magyarországon.

ujszo_1352880978_2 (Small)

A ti előadásaitok valójában színdarabok…
Ma már elengedhetetlen, hogy egy táncművész jó előadó is legyen, így kissé színész is. Ezek a produkciók valóban összetett előadói kihívásokat jelentenek számomra. Ezek megoldásában a táncegyüttes rendezője segít, aki a legtöbbször Zsura, azaz Zsuráfszki Zoltán volt. Panaszra nincs okom, hiszen a vezetőkkel, Zsuráfszki Zoltánnal és Vincze Zsuzsával, valamint az együttes igazgatójával, Bolvári Takács Gáborral is baráti kapcsolatot ápolok.

Amellett, hogy 2007-től a Magyar Nemzeti Táncszínház – régi nevén Honvéd Táncegyüttes – tagja vagy, saját együttest is vezetsz.
A Szélvész táncegyütt 2010-ben alapítottuk. Egy egyszeri felkérés nőtte ki magát együttessé. Nyitott, fiatal csapat vagyunk mindössze hat párral. Küldetésünk részét képezi, hogy olyan helyekre is eljussunk, ahol nincs elegendő anyagi keret, vagy igény a népművészettel foglalkozó előadásokra. Ezen kívül pedig ebben a formációban tudom igazán nyitogatni a szárnyaimat, mint alkotó.

FullSizeRender (Small)

Mi a helyzet az úgynevezett haknikkal?
Na, ezekről rengeteget tudnék mesélni (nevet). Sokféle típusú „hakniban“ volt szerencsém dolgozni – bár nem szeretem ezt a szót, mert nagyon pejoratív. Egy haknit is ugyanolyan komolyan kell venni, mint egy nagyszínpadi előadást. És ugyanúgy profitálhat belőle egy előadó, méghozzá nem csak anyagilag, hanem szakmailag is.

Ha választani kéne, melyik fellépést emelnéd ki az elmúlt évekből?
Úgy gondolom, hogy táncosként a Tenkes kapitányában Benyovszki megformálása volt igazán nagy kihívás. A színészi feladatban a Halálra táncoltatott lány balladájának feldolgozása, amelyből mozifilm is készült. A Táncoló évszakok című darab pedig azért különösen nagy kedvencem, mert a feleségemmel, Hajdú Sarolta Regével voltunk a főszereplői.

Mi motivál napról napra, hogy táncolj?
Nagyon nehéz a megújulás nap mint nap. Nem akarok álszent lenni, így bevallom, van hogy nehéz bemenni a próbaterembe egy komoly előadást követő reggelen. Ennek ellenére hajt az önmegvalósítás és a tánc öröme. Egyébként a lovaglás az, ami feltölt és erőt ad a mindennapokhoz.

macik

Sokszor hívnak vissza Felvidékre előadni?
A saját együttesemmel sokszor megfordulunk a környező településeken, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes pedig visszatérő vendég Felvidéken.

Sosem vágytál más jellegű karrierre? Kiskorodtól kezdve táncos szerettél volna lenni?
Gyerekként a képzőművészet is kifejezetten érdekelt, valamint évekig citeráztam, ebből bezsebeltem egy nívódíjat is. Ezen kívül nagyon fontos számomra a lovaglás, nemrég végeztem el egy sportedző-lovasoktató képzést. Ez a hobbim, ami szintén életforma és szerelem egyben. Igyekszem minél többet a családommal lenni, illetve a saját kis farmomat fejlesztgetni. Amikor pedig nem sikerül, olyankor „Saci helyett is táncolok“.

Feleségeddel már a kezdetektől együtt táncoltok? Sosem volt hátrány, hogy a magánélet mellett a munkátok is közös?
Sacival nagyon régóta ismerjük egymást. Eleinte ugyan nem egy együttesben szerepeltünk profi táncosokként, de egy év után ő is Zsura akkori együttesébe, a Budapest Táncegyüttesbe jött. Úgy érzem, mindig jól tudtuk kezelni ezt a rengeteg együtt töltött időt. Talán ezt egy civil nem is tudta volna elviselni, sem megérteni.

IMG_1292 (Small)

Hogy éled meg az apaságot és miben más az életed január óta?
Luca születése nagyon sok mindenben megváltoztatta az életemet. Megfoghatatlan élmény, hogy akit a legjobban szeretek és saját magamat egy kis emberke személyében láthatom rámmosolyogni. Imádom, ahogy minden reggel fülig ér a szája, amikor felébred. Igazán boldog édesapának érzem magam!

Milány Kincső

Szólj hozzá!