Mix Dél-komárom 2019. 11. 15.

Testbeszéddel kommunikál a lovakkal Hamza Viktória

Hamza Viktória több mint tíz éve foglalkozik rendszeresen lovakkal. 2009-ben indult el a szabadidomítás útján, amely módszer a lovak viselkedésének megismerésén alapszik. Viktória Szőnyben él, lakókörnyezetében tartott hét lova szinte családtagnak számít az életében.

Tizennégy esztendeje lovagolok rendszeresen. 2009-ben volt számomra egy sorsdöntő pont, egy francia lovas idomárnak a műsorát láttam, ami motivációt és ihletet adott ahhoz, hogy komolyabban foglalkozzam a lovak viselkedésével. Rengeteg információt gyűjtöttem, figyeltem a lovaimat, és mások állatait is, különösen azokat, amelyek ménesben éltek. A testbeszéd a lovak között egy jelrendszer. Ez alapján próbáltam a saját mozdulataimmal megértetni magamat a lovakkal, magyarázta – magyarázta Hamza Viktória.

A fiatal lóidomár kényszerítés nélkül veszi rá lovait az együttműködésre, ehhez olyan mozdulatokat tesz, amit a lovak jól ismernek. Ezt a testbeszédet használják a lovak az egymás közötti kommunikációban is. A kontaktpálca a kéz meghosszabbítására szolgál a jelek megerősítését segíti, funkcióját minden esetben a használat módja határozza meg.

Hamza Viktória rendkívüli és megindító lovas számait számos helyi, hazai és nemzetközi környezetben láthatták már az érdeklődők. A produkciók jól mutatják, hogy milyen kivételes harmóniában él Viktória a lovaival. Előadását szemlélve azonban csak kevesen gondolnak bele abba, hogy mennyi munka, türelem és idő áll a produkció mögött. Tőle tudtuk meg, hogy az intenzív gyakorlásra napi szinten másfél órát tud szánni. Ennél sokkal több időt fordít állatainak viselkedés-vizsgálatára, a megfigyelésre. Viktória eszköze a lovaktól elesett testbeszéd, a mozdulatsorokat utánozza majd közvetíti az állatok irányába, akikkel irigylésre méltó láthatatlan kötelék köti össze.

A lovak egymás között a ménesben hierarchikus sorrendet alakítanak ki, e hierarchiának az ember is részévé válhat, ha közöttük él. A cél az, hogy kiérdemeljük az alfa szerepet, hogy a ló minket válasszon vezetőnek, akit bárhova követ. Ez kizárólag feltétel nélküli kölcsönös bizalommal és tisztelettel érhető el! A lovak rezgések alapján sokkal könnyebben tájékozódnak, a hang számukra csak másodlagos dolog. Sokkal inkább a testbeszéd, tekintet az, amit először „olvasnak” és értelmeznek, ez bennük genetikailag kódolt – tette hozzá a fiatal szakember, aki úgy érzi, pályájának még csak kezdetén van.

Számos tervet szövöget a jövőt illetően. Műsorával igyekszik eljutni mindenhová, ahová hívják, akár nemzetközi porondra is.

Megtudtuk azt is, hogy munkájához elkelne egy fedeles lovarda, hogy kedvezőtlen időjáráskor se kelljen lemondania a lovakkal való közös munkáról. Elmondta, hogy megfelelő infrastruktúra birtokában tudását másokkal is megosztaná. Fontosnak tartja, hogy a lovak lóként viselkedjenek az ember mellett is. A lovakat nem tudjuk emberré nevelni, kényszeríthetjük őket akaratunk szerint, de ez folyamatos konfliktusokat eredményez.

– A mi feladatunk az, hogy együttműködést ajánljunk a lovaknak, ehhez pedig rengeteg szeretet kell – zárta gondolatait az idomár.

(Komáromi Újság, FOTÓ: Facebook)