Város 2025. 01. 31.

Városunkban járt Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere

Tegnap, január 30-án Komáromban töltötte délelőttjét Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági- és külügyminisztere. Először a Selye János Gimnáziumban járt a bencés emlékév keretében, ahol korábbi bencés diákként tartott előadást – ugyanis a Dél-Komáromban született államférfi a győri bencés gimnáziumban érettségizett.

Az előadás után a diákok tehettek föl neki kérdéseket. A következő videót Szijjártó Péter FB-oldalán találtuk. Ebben Polák János Mihály a 3/C-ből feltett kérdésére válaszol a miniszter úr:

Ezt követően a városházán folytatta a látogatását, ahol Keszegh Béla és Molnár Attila polgármesterekkel tárgyalt. Szóba kerültek a határon átívelő fejlesztési források lehetőségei, továbbá a határon átnyúló egészségügyi-biztosító rendszer, amely keretén belül a határ túloldalán is lehetőség nyílna az egészségügyi szolgáltatások igénybe vételére.

Folytatódtak az egyeztetések a Monostori-híd kapcsán, hiszen a tranzit teher forgalom túl nagy terhet jelen a Duna északi oldalán. Szóba került a Jókai 200 emlékév is, mivel az országgyűlés az idei évet Jókai emlékévnek nyilvánította és Komárom is készül az egyik leghíresebb szülöttjének az ünneplésére.

Ezt követően a Mária Rádióban is látogatást tett, ahol megnézték a stúdiókápolnát, majd a stúdióba vezettet útjuk, ahol Lépes Lóránt atya műsorigazgató interjút készített vele.

Lóránt atya többek között látogatásának céljáról, komáromi gyökereiről, Európa jövőjével kapcsolatos vízióiról, személyes erőforrásairól kérdezte a különleges vendéget.  A beszélgetést visszahallgathatják február 5-én, szerdán 13.00 órakor a Mária Rádió Mirjam vételkörzeteiben, illetve online a www.mariaradio.sk oldalon.  

Szijjártó Péter a Főnix étteremben ebédelt, ahol a a felvidéki magyarság képviselőivel, többek közt Gubík Lászlóval, a Magyar Szövetség elnökével is találkozott.

Források: Ma7, Facebook (Szijjártó Péter, Komárom Város, Komárom), Komáromonline