Mix Dél-komárom 2023. 09. 20.

Videó: 280 ezer forintot lopott el egy férfi a Brigetio Gyógyfürdő szekrényéből

Dél-Komárom. A Komáromi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki a komáromi fürdő öltöző szekrényéből lopott el 280.000 forintot. A lopással okozott kár megtérült, mert a lopott pénzt a nyomozó hatóság az elkövetőtől lefoglalta, majd kiadta a sértettnek. Az ügyészség indítványára a Komáromi Járásbíróság a férfit – jogerősen – 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A sértett 2023. július 9-én ment a gyógyfürdőbe, ahol az értékmegőrző szekrénybe tette slusszkulcsát, mobiltelefonját, valamint a 280.000,-forint készpénzét úgy, hogy azt a telefon tokjába rejtette. Ezután becsukta a szekrény ajtaját, amely aikusan bezárt.

A szekrény azonban ismeretlen módon kinyílt, az elkövető pedig észrevette ezt. A tolvaj férfi a szekrényt átkutatta, onnan ellopta a telefon tokjában elrejtett készpénzét, majd távozott az épületből. Valószínűleg nem számolt azzal, hogy az egészről kamerafelvétel készül:

A tolvajt hamar elkapták. A lopott pénzt a nyomozó hatóság az elkövetőtől lefoglalta, és visszaadták a sértettnek. Az ügyészség indítványára a férfit 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az elsőfokú ítélet jogerős, azt az ügyész, vádlott és védő is tudomásul vette.

Forrás: Kemma.hu