Kultúra 2020. 08. 27.

Zene és kultúra a Klapka téren: Holnap rendezik meg a Bérletek éjszakáját

A Komáromi Jókai Színház és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ együttműködésére az elmúlt néhány hónapban – amióta a Komáromi Jókai Színház élére Gál Tamást nevezték ki – több példa is akadt.

Gál Tamás és Lakatos Róbert, a két intézmény igazgatói a továbbiakban is szeretnék ezt a kapcsolatot erősíteni, mert úgy gondolják az együttműködés, az összehangolt munka eredményeképpen Komárom város kulturális élete új lendületet kaphat, színesedhet, erősödhet.

Az együttműködést kívánja erősíteni az augusztus 28-ra meghirdetett közös bérlethirdető, kulturális ajánlóműsor is, melyet „Bérletek éjszakájának” neveztek el a szervezők. A színes, zenés kulturális ajánlóműsorra a város szívében, a Klapka téren kerül sor, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a kulturális intézmények kínálatával, s a helyszínen jegyet, bérletet is válthatnak a meghirdetett előadásokra, programokra, találkozhatnak a színház művészeivel, jelentkezhetnek a művelődési ház művészeti csoportjaiba.

A Bérletek éjszakáján fellépnek a Komáromi Jókai Színház művészei, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ csoportjai, de az érdeklődők megismerkedhetnek a dél-komáromi Monostori Erőd Kht. kínálatával is. A rendezvény fővédnökei a két város – Észak- és Dél-Komárom – polgármesterei: Keszegh Béla és Molnár Attila.

A Bérletek éjszakája 2020. augusztus 28-án (pénteken) 18.00 órakor kezdődik a Klapka téren, a műsort követően pedig egy utcabállal kedveskednek az érdeklődőknek Komárom kulturális intézményei, fellép a Zseb zenekar. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Komáromi Jókai Színház és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ!