Régió 2017. 06. 29.

30 ha gabona égett le ma délután Keszegfalva határában

Ma kora délután (jún. 29.) tűz ütött ki Keszegfalu határában, a Bálványtól Szőlősig terjedő területen. A tüzet viszonylag gyorsan, nagyjából másfél-két óra leforgása alatt eloltották. 30 ha álló gabona (árpa) égett le a helyi szövetkezet földjein.

A tűz Bálványnál, a gútai út melletti erdőben keletkezett, kb. 13:00-13:30 óra tájban. A környéken roma kisebbség él, hogy mi okozta pontosan a tüzet, még nem tudják. A nagy szél következtében gyorsan átterjedt a helyi szövetkezet földjeire, ahol árpát termesztenek – tudtuk meg Lőrincz Tibortól, a szövetkezet elnökétől.

„Éppen úton voltam az autómmal, amikor észrevettem a lángokat. Azonnal kiértesítettem a tűzoltókat, de akkor már mások is jelentették a tüzet – mondta el lapunknak. – A tűzoltók nagy erővel vonultak ki, illetve mi is segítettünk két ciszternás kocsival és három traktorral, amelyekkel körülszántottuk a lángra kapott területet. Ennek is köszönhető, hogy másfél-két óra alatt sikerült megfékeznünk a tüzet, ami egyébként rendkívül gyorsan terjedt a szél miatt. Egy parcella – 30 ha – árpa égett le. Hogy ez mit jelent pénzben számolva, még nem tudom megmondani.”

Frissítés:

Tánczos Péter, Komárom járás tűzoltóságának parancsnoka a következőket nyilatkozta: „A helyzetet igen veszélyesnek ítéltem meg a nagy szél miatt. Ezért összesen 11 egységet mozgósítottam: Komáromból kettőt, Gútáról, Érsekújvárból, Vágsellyéről, Nagymegyerről pedig egyet-egyet. Rajtuk kívül önkéntes csapatok érkeztek Keszegfalváról, Naszvadról, Izsáról, Ekelről és Ógyalláról. Így tehát összesen 11 tűzoltóautó dolgozott a helyszínen, és kellett is ennyi. Köszönöm minden tűzoltónak a munkát, valamint a szövetkezet elnökének a segítséget. Rajtuk kívül szeretném megköszönni a falu polgármesterének, hogy ivóvizet biztosított tűzoltóinknak. Valóban meg kellett küzdenünk ezzel a feladattal, a gyorsan terjedő széllel – és ez a gesztus jól esett nekünk.”

Fotó: illusztráció,   videó: Facebook és Bumm 

Tűz…?

Közzétette: Kovács Adrián – 2017. június 29., csütörtök