Az évek óta üresen álló Szentháromság patika épületébe költözhet a komáromi Regionális Művelődési Központ
Az egykori Szentháromság patika épületébe költözhet a komáromi Regionális Művelődési Központ (ismert rövidítéssel ROS) – tudatta a Magyar Szövetség három megyei képviselője: Bauer Ildikó, Andruskó Imre és Orosz Örs szokásos havi sajtótájékoztatóján, amelyre április elején került sor. A Magyar Szövetség Nyitra megyei frakciója támogatja az ötletet, ám az esetleges költözés nem fog egyik napról a másikra megvalósulni.
A Laboda Róbert által vezetett Regionális Művelődési Központ jelenleg méltatlan körülmények között működik, hiszen nyolcfős csapatuk az Ipari Szakközépiskola egykori pedelluslakásában dolgozik. Más városokban különálló épülettel rendelkeznek ezek az intézmények, a komárominak azonban nincs különálló közösségi terük.
Laboda Róbert szeretné, ha az intézmény Komárom szívébe költözne, az egykori Szentháromság patika épületébe. A Bauhaus stílusú épület immár 18 éve kihasználatlanul áll, és a megye tulajdonában van. A kulturális bizottság már meghallgatta az igazgatót. Orosz Örs, a bizottség elnöke szerint az esetleges költözés „nem történik egyik napról a másikra, de a frakció támogatni fogja” az elképzelést.