Egyre nagyobb pályán keringenek a “csillagok”
A Hungarian Stars története több mint egy évtizede tart!
Van, amikor egy rendezvényszervező csapat „önkéntelenül” túllép a saját korlátain. És van, amikor tesz is róla, hogy nagyban utazzon. A Hungarian Stars következő lépcsője, az Atstars is hasonló pályára került: ami korábban az éjszakai életről és rendezvényszervezésről szólt Észak-Komárom és környékén, mára egyre szélesebb körű és nagyobb volumenű bővített szolgáltatást jelent. A csapat elhagyta a “megyét”, határtalanul.
Ősszel három ajánlattal is szolgálnak:
Rúzsa Magdi Nagyabonyban szeptember 5-én! Jegyek ITT!
Komáromi Borkorzó szeptember 11-13. között – INGYENESEN!
HS UV Party október 17-én! Jegyek ITT!
A klubbuliktól a fesztiválokig
A Hungarian Stars, avagy Atstars, Adamik Tamással az élen 15 év után sem tétlenkedik. Borsos Ferenccel két éve kiegészülve szervezik a koncertsorozatokat, hiszen a sztárvendégek elérése Fecó nélkül nem valósulhatna meg ebben a formában.
A történet Gútán a Motorest Music Bárral és a Tanyi Motorest Bárral kezdődött, amikor Tomi először vágott bele, hogy felpezsdítse az éjszakai életet a régióban. Majka, Curtis, Rico és Miss Mood, Mr. Missh, az Animal Canibals, az AK26, Horváth Tomi és Raul, Mr. Busta, Essem, a Beersewalk, Megasztárok, VV-s arcok és még sokan mások is megfordultak az általa szervezett klubbulikon. (Még több nosztalgiafotó ITT).










Rúzsa Magdit már másodszor hozzák idén a Felvidékre
A 2026-os szezon soron következő fontos állomása szeptember 5-e, amikor Rúzsa Magdi koncertet ad Nagyabonyban – a művésznő az észak-komáromi erődben tett májusi látogatása után még egy időpontot dedikált határontúli közönségének a sűrű szezon dacára. Az pedig csak hab a tortán, hogy a vajdasági énekesnő
felvidéki szerepléseinek kizárólagos jogait már nem először szerezte meg a „csillagos” csapat.

Egy ilyen nagyszabású, több ezres tömegeket megmozgató esemény már önmagában is komoly szervezési feladat, hiszen az Arizóna zenekar és DR.BRS Attila partidoktor is mind hozzátesznek a fellépők sorához.
Tomi a marketingre is szüntelenül nagy hangsúlyt fektet: Pászti Zsolttal a kezdetektől együtt dolgoznak, Keszeg Dávid és a Kemar s.r.o. a grafikai és nyomtatott anyagokért, Milány Kincső pedig a social media menedzsmentért felel.
A koncertturnék szervezése mellett a Hungarian Stars néven elhíresült programsorozat már közel 10 éve, hogy betört az észak-komáromi sportcsarnok falai közé. A rendszeressé vált retro- és hiphop-fesztiválokon kívül a különféle kültéri rendezvények helyszínei is kezdtek utat törni maguknak, így minden szezon tele van meglepetésekkel:
- Október 17-én érkezik az első Hungarian Stars UV Color Party!

- A több mint két évtizedes múltra visszatekintő Bősi Motoros Fesztivál gázpedálját már 3 éve nyomják a Raczio Partiszervizzel karöltve.
- Mindeközben a tavaszi Komáromi Napok északi felének lebonyolítása, az ősszel esedékes Komáromi Borkorzó, valamint a szilveszteri buli és új év köszöntő is 4 éve múlik nagyban a Kemar s.r.o. és a Hungarian Stars munkatársain.
Többek közt a BSW, Bye Alex, Demjén Ferenc, Edda, a Kowalsky meg a Vega, sőt Érsekújvárban még Rytmus is,
a Fortfeszt keretén belül Majka, Korda György és egyéb rocklegendák is érkeztek a Hungarian Stars jóvoltából.
- Ezen kívül mulatós estekre rophattunk például Jolly-val, Nótár Mary-vel, Kis Grófóval,
- sőt a 16 éve Tanyi Falunapként indult, mára Tanyi Családi Nap elnevezésre hallgató mulatság is évről évre felpezsdíti a kicsiket és nagyokat – Tany Község közreműködésével.

A lehetőségek tárháza végtelen, mint a csillagos ég…
A rendezvények mérete és sokszínűsége egyre több tapasztalatot és technikai hátteret követelt meg – éppen ezért a Hungarian Stars az Atstars Promotion formájában az utóbbi időben szolgáltatási palettáját is jelentősen kibővítette.
Összeszedett és körültekintő szervezési tapasztalataikon keresztül már nem csak koncertekben és fesztiválokban gondolkodnak. Egyik fontos újdonságuk az UgriPark, amely több mint 20, népszerű mesék által ihletett ugrálóvárral kínál szórakozást a legkisebbeknek, és egy csepp megnyugvást a szülőknek – amiből persze a lufik széles kínálata sem maradhat ki. Így egy falunap vagy akár egy születésnapi buli is könnyen “megugorható” és teletölthető élményekkel általuk.
Az idei év e téren is jócskán berobbant: Érsekújvárban a Porcinkulára, a Gútai Búcsú és Vásárra, Nagymegyeren a Szent István Napokra és Dunaszerdahelyen a Csallóközi Vásárra is „beugrottak”.

















Jelige: Gondolj egy mesefigurára, biztosan találsz aktuális kedvencet!
LEDöntenek minden határt…
A másik látványos terület, amelyet igyekeznek nemcsak Szlovákiában, de Magyarországon is megvillantani, a LED-technika. A különböző méretű és kialakítású vizuális panelek a legmodernebb háttérként, például akár sportmérkőzések kivetítésére is használhatók. A rendelkezésre álló,
akár 100 négyzetméteres LED-felületek a kisebb privát eseményektől egészen a nagyszabású rendezvényekig számos igényt képesek kiszolgálni.

Saját rendezvényeik mellett a LED-falak és ugrálóvárak bérbeadásával tehát egyéni megrendelések lehetőségeit is kiaknázzák. Ha maradéktalan élmény a cél, akkor kihagyhatatlan ajánlattal állnak a megbízások elébe – kiegészítő elemeikkel együtt, mint a napernyők, sörpadok, sátrak és azok építése, valamint pultok és italok széles kínálata.
A szolgáltatások ráadásul Magyarország területére is rendelhetőek, így a határtalanság újabb erényt szül: a technikai háttértől az élményelemekig minden megoldható, teljes körű, gondos kivitelezéssel.
A Hungarian Stars feat. Atstars repertoárja tehát épül, a paletta szépül, folyamatos (kapcsolat)építéssel pedig nem csak emlékezetes, de exkluzív együttműködéseket tudhatnak magukénak.
Mindezért kiemelt köszönet jár a több mint 20 fős gárdának is, akik rendezvényenként segítik a zavartalan szórakozást – akár üzletvezetőként, pincérként, akár hostessként vagy rakodó személyzetként teszik azt.
A kérdés már csak az, vajon hol bukkannak fel legközelebb? Lehet, hogy épp a közeledben?
Rendelj több mindent, egy helyen, egyszerre! És bízd magad a kiváló kivitelezés komplex kényelmére! Kövesd a Facebook-oldalaikat:
- https://www.facebook.com/HungarianStars
- https://www.facebook.com/EkecsiNapFesztival/
- https://www.facebook.com/FelvidekiKoncertek
- https://www.facebook.com/profile.php?id=100063537940530
vagy vedd fel a csillagos csapattal a kapcsolatot az ötcsillagos élmény érdekében egyenes úton az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
+421 917 239 572 / borsosfeco@gmail.com / +36 20 952 4269