Közeledik a szerelmesek ünnepe!

Február 14-Bálint, avagy Valentin napja, a szerelmesek ünnepe, amikor az emberek világszerte levelezőlapokkal, virágokkal, édességgel és apró ajándékokkal lepik meg kedvesüket, szeretteiket.

Szent Valentin (Szent Bálint) ünnepe 496-tól szerepel a naptárban, de mai formája csak a közelmúltban honosodott meg Magyarországon.

A Bálint-nap eredetét legendák övezik, az ünnepet formálta a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokás és a keresztény hagyomány. A korai társadalmakban a termékenység ünnepe szorosan kötődött a természeti jelenségekhez. Február közepe a madarak párosodási időszakának kezdete a mérsékelt égövön, ezért alakulhatott ki a hiedelem, hogy e nap kedvez a szerelmi varázslatoknak. Az ókori Rómában február 15-én tartották a Lupercaliát, a Faunus istennek szentelt termékenységi, engesztelési és tisztulási ünnepet. Ezen az éjszakán a fiatal nők egy kerámia korsóba rakták nevüket, a férfiak húztak közülük, az így kialakult párok az ünnepség idejére, vagy egész életükre együtt maradtak.

A katolikus egyház legalább három Bálint (Valentin, Valentinus) nevű mártír szentet tart nyilván. Az egyik Bálint az ókori Rómában volt pap, amikor II. Claudius császár (268-270) megtiltotta a fiatal férfiaknak a házasodást, mert úgy vélte, az egyedülállók jobb katonák. Bálint titokban továbbra is esketett, amiért kivégezték. A legelterjedtebb történet szerint Bálint a fogságában visszaadta a börtönőr vak lányának látását, majd kivégzése előtt levelet írt neki, amelyet így írt alá: „A Te Valentinod.” A Bálint-napi szokások valószínűleg inkább a pogány Lupercalia „keresztényesítésének” tekinthetők; Bálintot 489-ben Gelasius pápa avatta szentté, ugyanakkor betiltotta a régi római szerelmi „lottó” szokását.

A következő Bálint-napi „börtönüzenetet” az agincourt-i csata után angol fogságba esett és a londoni Towerben raboskodó Charles orleansi herceg küldte feleségének 1415-ben. E napot Angliában 1446-tól már széles körben megülték, Valentin verseskötetek jelentek meg szerelmes szövegekkel, s a fiatalok szerelmes leveleket (valentine) küldtek egymásnak. Ezek utódai a Bálint-napi képeslapok és üdvözlőkártyák, amelyek küldése a XIX. századra bevett szokássá vált. Az érzelmek kimutatását rosszalló viktoriánus korban a szerelmesek az előre gyártott kártyákkal üzentek, miként a gyerekek is szüleiknek, a felnőttek hozzátartozóiknak, barátaiknak. Ipari méretekben először 1840-ben az amerikai Esther Holland dobott piacra képeslapot, őt nevezik „a valentine-ok anyjának”.

A különböző hiedelmek összemosódása révén a szerelmesek védőszentjének kikiáltott Bálint kultusza ma is az angolszász területeken, Franciaországban és Belgiumban a legnagyobb. Ünnepén Amerikában egymilliárd kártya indul útjára, ez a karácsony utáni második legnagyobb forgalmú időszak. A szerelmesek napján a világ számos táján mások a szokások: Dél-Koreában és Japánban csak a nők adnak ajándékot, a férfiak mindezt a „Fehér napon” viszonozzák. Az olaszországi Terni városába egész Itáliából érkeznek párok, akik a helyi bazilikában, San Valentino állítólagos sírjánál jelentik be nyilvánosan jegyességüket.

Ami azonban világszerte hasonló: az ünnep alkalmával a virágárusok és ajándéktárgy-kereskedők elszánt küzdelmet vívnak a vevők pénztárcájáért, s évente újabb és újabb, az ünnephez kapcsolható ötleteket találnak ki a felszított vásárlói igények kielégítésére.

(forrás:5perc.hu)