Sport 2022. 04. 05.

A Chassé Gymnastique az egész régióból várja a kis növendékeket

A közelmúltban megalakult Chassé Gymnastique egyesület egy immár évek óta sikeresen működő kezdeményezést emel egy magasabb szintre. A Komáromban és környékén hiánypótló gimnasztika tanfolyamok így mostantól több helyszínen és időpontban várják a mozgás iránt érdeklődő kis növendékeket.   

Az egyesületi szintre emelkedő Chassé Gymnastique vezetője, Kiss Enikő már gyerekkora óta rajong a mozgásért, miután pedig a szűk családi körében mindenki rendelkezik sportolói múlttal, mondhatni borítékolható volt, hogy ő sem fog kimaradni a sportolás valamilyen formájából. A kezdetben latin és standard tánc iránti érdeklődést az iskolás években azonban felváltotta a gimnasztika és a szertorna. “A szertornára Fekete Boglárka testnevelő tanáromnak hála találtam rá, majd, hogy komolyabb szinten tudjak vele foglalkozni, átmentem a Komáromi Városi Sportegyesület ritmikus gimnasztika osztályához. Bár akkor már kissé túlkorosnak számítottam, szerencsére jó alapokkal rendelkeztem és a tanárok tehetséget is láttak bennem, így Kovács Ágnes vezetésével, alaposabban is megismerkedhettem a ritmikus gimnasztikával” – mesélt a korai évekről. 

gimnasztika

Az évek múlásával sem csillapodott Enikőben a gimnasztika iránti rajongás. Egyetemi tanulmányai megkezdésével pedig új motivációra is talált: 2018-ban elindította saját kurzusait a gimnasztika területén, mely hiánypótló tevékenységnek számított Komáromban és környékén. Egy idő után viszont sajnos összeegyeztethetetlenné vált az oktatás a hagyományos hallgatói mindennapokkal. “Nem sokkal azt követően, hogy a Selye János Egyetemen elkezdtem a pedagógiai szakot, megfogalmazódott bennem, hogy a gimnasztikában is szeretném továbbadni tudásom a fiatalabb generációnak. Először még csak kicsikkel, 5-8 évesekkel foglalkoztam, majd folyamatosan jelentek meg az igények a bővítésre. A jelentkezők és csoportok gyarapodásával azonban egyre megterhelőbb volt összeegyeztetni az egyetemi órákkal, továbbá szerettem volna magasabb szintre emelni a gimnasztika oktatását, így kérvényeztem az individuális tanrend szerinti oktatást, amit sajnos az egyetem nem támogatott. Bár nagyon szerettem volna teljesen elvégezni a pedagógia szakot, éreztem, az aktuális körülmények nem teszik lehetővé, hogy párhuzamosan tudjak tanulni és tanítani. Az alapképzés megszerzése után ezért úgy döntöttem, nem folytatom egyetemi tanulmányaimat és teljes erőbedobással inkább a gimnasztika csapatra koncentrálok” – mesélt Enikő az elmúlt néhány év nehézségeiről.   

gimnasztika

A ritmikus gimnasztikával foglalkozó Chassé Gymnastique immáron új helyszíneken is megtalálható, ahova az amatőr, és gimnasztikai múlttal rendelkező fiatal lányokat is szeretettel várja. “Már az Eötvös Utcai Alapiskola tornatermében is várom a gyermekeket, melyért nagy köszönet illet Majer Péter igazgatót. De Komáromon kívüli, más településeken is próbálunk lehetőséget teremteni a gimnasztika iránt érdeklődőknek. Negyeden például hétfőnként már most is működik egy csoportunk. Komáromban pedig keddtől szombatig minden nap van legalább egy csoportunk, melyek életkor, illetve előképzettség alapján oszlanak meg. 

Az ovicsoportba az 5-8 évesek tartoznak, a kezdőcsoportba a 8-12 évesek, míg efölött vannak a versenyzők, akik rendelkeznek már valamilyen előképzettséggel. Az 5-12 éves korosztályban azonban nincs szükség semmilyen gimnasztikai múltra, bátran jelentkezhet bárki, akit érdekel a sportág” – részletezte a csapat összetételét a Chassé Gymnastique vezetője.   

gimnasztika

Kiss Enikő jelenleg egyedül vezeti a gimnasztikai csoportokat, a folyamatos fejlődéssel tervben van már az oktatók csapatának bővítése is. De az egyesület ezen kívül is jócskán bővelkedik tervekben: “A jövőben szeretném különböző versenyekre is eljuttatni azokat a tanítványokat, akik komolyabban is szeretnének a gimnasztikával foglalkozni. Terveink szerint áprilisban, Léván fogunk részt venni az első versenyünkön. További célunk a gimnasztikai táborokon való részvétel, valamint az egyéb gimnasztikai csapatokkal történő együttműködés is, hogy ezáltal egy erős és összetartó közösség alakulhasson ki. Hiszen amellett, hogy egy látványos és kecses sportról beszélünk, a közösségformáló ereje is rendkívül nagy” – mesélt az egyesület vezetője a jövőbeni tervekről. 

gimnasztika

A Chassé Gymnastique koordinálása mellett Enikő egy, a gimnasztika csapatnak ajánlott adománygyűjtő bál szervezésében is szerepet vállal, mely így plusz lehetőséget kínál a csoportok tagjai számára, hogy megmutassák tehetségüket. “Nagyszerű tapasztalatgyűjtés lesz a gyermekek számára a május 21-én megrendezésre kerülő, adománygyűjtő bálon való fellépés, ahol kicsit felszabadultabban, versenyhelyzet nélkül szokhatnak hozzá a színpadhoz és a nézőkhöz. Az esemény batyubál formában kerül majd megrendezésre, ahol egy meleg vacsora is várja majd a vendégeket. A jó hangulatról a Gajmesz Band gondoskodik majd, akik az első Szeretetbálon is húzták a talpalávalót. Adománygyűjtő bál lévén természetesen továbbra is örömmel fogadjuk a szponzori felajánlásokat, amivel kapcsolatban a Chassé Gymnastique Facebook oldalának küldött üzenetben is lehet egyeztetni” – mondta el végezetül az újonnan alakult egyesület vezetője.  

A Chassé Gymnastique tanfolyamaival, a jelentkezéssel és további információkkal kapcsolatban keresse az egyesület Facebook oldalát!