Kultúra 2017. 11. 10.

A cigánytábor az égbe megy – új premierre készül a Teátrum

Két erős jellem találkozása, szenvedély, szabadság és szerelem – ezek a témái a Teátrum színházi polgári társulás legújabb produkciójának. A Cigánytábor az égbe megy című két részes musical bemutatójára 2017. november 19-én, este 18:00 órai kerül sor a komáromi VMK-ban.

Az előadást élő zenés – a 20 tagú Komáromi Kamarazenekar kíséri, Medveczky Szabolcs vezényletével. A darab rendezője a napokban 75. születésnapját ünneplő Dráfi Mátyás, aki egy kisebb szerepet is vállalt az előadásban.

A Cigánytábor az égbe megy egy szenvedélyes szerelem története, ahol egyik fél sem képes feladni az egyéni szabadságát. Közben megismerkedhetünk a 19. századi vándorcigányok életével, gondolkodásmódjával, életfilozófiájával. A cselekmény a magyarok lakta Kárpátalján játszódik – magyar gróffal és szépasszonnyal.

A történet Makszim Gorkij elbeszélései alapján készült nagy sikerű szovjet film színpadi adaptációja. Hol érzelmes, hol temperamentumos, gyönyörű zenéjét Jevgenyij Doga szerezte, cigány dalokra alapozva, azonban több nemzet népzenei motívumait is felhasználva.

A főszerepben a közkedvelt felvidéki roma énekesnőt, Rigó Mónikát láthatjuk-hallhatjuk. Partnere Berecz György, budapesti színművész, akit nézőink a Gül baba Gábor diákjaként ismerhettek meg a Teátrum néhány évvel ezelőtti előadásában.  További szerepekben Ropog Józsefet, Pfeipferlik Tamást, Tóth Lászlót, Borsó Ákost, Pastorek Cyntia Évát, Pákozdi Csabát, Orosz Katalint, Miklós Józsefnét és Grassl Nándort láthatjuk. A gitárkíséretet Csintalan Márk biztosítja.

Közreműködik a dél-komáromi Evangélikus Kórus, valamint a martosi Bellő néptáncegyüttes. A táncokat Gábor Klára koreográfus tanította be. A díszlet a pozsonyi Színművészeti Egyetem frissen végzett díszlettervezője, Madleňák Andrea munkája.