A jó tanuló, jó sportolókat ismerték el
Nemrég mindazon általános és középiskolás diákokat fogadta dr. Molnár Attila polgármester és Turi Bálint alpolgármester, akik tanulmányi eredményük és sportteljesítményük alapján példaképnek állíthatók a többi tanuló előtt. A dél-komáromi Városháza előtt több mint félszáz diák és felkészítő tanár gyűlt össze, hogy átvegyék a teljesítményük alapján odaítélt díszokleveleket.
– Ez a nap a büszkeségeink napja – fogalmazott a városvezető, aki hozzátette, az önkormányzat igyekszik minden lehetőséget megadni az intézményeknek és a diákoknak, akár a versenyek, rendezvények támogatásával, akár a pályázati a rendszerrel.
– Fontosnak tartjuk, hogy a diákok tanulmányaik befejezése után, az egyetemet, a főiskolát követően visszatérjenek Komárba. Ezt a célt szolgálják a jelenleg zajló beruházások, fejlesztések, úgymint a bölcsőde, valamint a Kultsár és a Jókai középiskolák teljes energetikai korszerűsítése, a bérlakásprogramunk, a Családsegítő új épületének megépítése, vagy akár a későbbiekben, a családalapításkor igénybe vehető kelengyepénz, az első házasságkötők támogatása, továbbá a CSOK-ot igénybe vevők kedvezményes telekvásárlási programja – tette hozzá dr. Molnár Attila.
Turi Bálint alpolgármester kiemelte, az átadott díszoklevelek mennyisége azt is jelzi, hogy rengeteg olyan diák tanul a városban, aki megértette: a befektetett munka hosszútávon megtérül, eredményt hoz.
(Fotó: komarom.hu)