Folyamatos fejlesztések alatt a termálfürdő – így fog kinézni, ha elkészül
Jelentősen emelkedett nyáron a komáromi termálfürdő látogatóinak száma. Ez nemcsak az idei forró időjárásnak köszönhető, hanem a folyamatos fejlesztéseknek is. Jelenleg a főépület teljes körű felújítása zajlik, tavasszal pedig a wellnessrészleg válik modernebbé.
Júniusban, júliusban és augusztusban összesen közel 41 ezren keresték fel a fürdőt, ami mintegy 20 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A legerősebb hónap augusztus volt, amikor több mint 17 ezer vendéget fogadott a létesítmény. A növekedéshez az idei nyár kedvezőbb időjárása is hozzájárult, amely több strandolásra alkalmas napot biztosított.
Ugyanakkor a fürdőben már a nyári szezon előtt több fejlesztés is megvalósult. A működtető Comorra Servis 70 ezer euróból felújította az egyik medencét, bővült a büfék és kiszolgálóegységek száma, valamint részben megújultak a csúszdák is.
A kisebb fejlesztésekkel párhuzamosan megkezdődött a termálfürdő főépületének átfogó felújítása is. Első lépésként mintegy 120 ezer euróból megerősítették és felújították a tetőszerkezetet.
A munkálatok jelenleg a főépület statikai megerősítésével és teljes körű felújításával folytatódik, amely mintegy 900 ezer eurós beruházást jelent. A beruházáshoz szükséges forrást Komárom városa saját költségvetéséből biztosítja.
A tervek szerint tavasszal a wellnessrészleg teljes belső felújításával folytatódnak a munkálatok. A fejlesztések egyik legfontosabb célja, hogy a termálfürdő ne csak a nyári főszezonban legyen vonzó, hanem az év minél hosszabb időszakában magas és kiegyensúlyozott látogatottságot tudjon elérni.
A fürdő a turisták mellett a komáromiak számára is kedvező kikapcsolódási lehetőséget kínál. Belépőjegyárai a környék fürdőihez viszonyítva kedvezőek, emellett a helyi idősek számára is biztosítanak kedvezményes belépési lehetőséget.
További értéket jelent a komáromi termálvíz összetétele. A korábban elvégzett balneológiai vizsgálatok kedvező eredményeket mutattak, és a víz összetétele több szempontból hasonlóságot mutat a gyógyfürdőjéről ismert bártfai termálvízzel. Ez a jövőben további lehetőségeket jelenthet a fürdő egészségturisztikai szerepének erősítésében is.
Bár a termálfürdő területe behatárolt, elhelyezkedése különleges: közvetlenül az erőd és az új stadion szomszédságában, zöld környezetben várja a látogatókat. A folyamatban lévő és tervezett beruházásokkal a következő időszakban a létesítmény jelentős megújuláson megy keresztül.
A cél, hogy tovább növekedjen a vendégek száma a korszerűbb környezet, a megújuló szolgáltatások és a komáromi termálvíz adottságai révén, és a fürdő a helyiek mellett egyre több Komáromba érkező turistát is megszólítson.
Forrás: Komárom város





