A Jókai Színházban a pénz az Úr (?)
Mielőtt még bárki a fejünket venné, szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy természetesen nem a komáromi Jókai Színház pénzügyi helyzetéről és stratégiájáról lesz szó, sokkal inkább a ma 7 órától bemutatkozó Zsugori címet viselő darabról.
A Simai Kristóf és Szarka Gyula tollából származó Zsugori színdarab egyszerre eleveníti fel Moliére Fösvényét és Csokonai Zsugori uram-ját. A darab rendezője, Béres László, a „román iskola” neveltje pedig tökéletesen vegyíti a két klasszikust a modernkori elemekkel, a színészek játékával kiegészülve pedig összességében egy rendkívül élvezetes darabot láthatunk.
A nézőt egy pillanatra se ringatja abba az illúzióba, hogy ez az ő világa. A felvonások elejére tervezett játék, ami az ügyelő, Nagy László darabba való bevonása és a közönséggel való kapcsolatfelvétele, az éppen nem jelenetben lévő színészek színpadon, civilként való várakoztatása, valamint a játszó színészek pontos, fegyelmezett és (a szó legjobb értelmében vett) eltúlzott játéka szintén azt erősíti a nézőben, hogy nem egy, a saját életéből kiragadott jelenetet, hanem „csupán” egy színdarabot lát. A darab nem akarja, hogy a néző a játék pillanatában azonosítsa saját életét a színpadon történő dolgokkal. Szórakoztatni szeretne, ami teljes mértékben sikerül is.
A felismerés, hogy a mindennapi életben tulajdonképpen mindannyian részese vagyunk annak, ami a szemünk elé tárul, a legtöbb esetben valószínűleg csak ezután történik meg. Lehet, hogy nem a színházból hazafelé vezető úton, lehet, hogy nem a zuhany alatt, vagy akár másnap reggel, de a következő olyan pillanatban egészen biztosan, amikor a színdarabban ábrázolt zsugorisággal és pénzközpontúsággal találkozunk a való életben.
Mind Moliére Fösvényét, mind pedig a Zsugori uram-at a legtöbben valószínűleg ismerjük, vagy már hallottunk róla. Ezért talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a darab tragédiája abban rejlik, ahogy Zsugori elveszti az összes pénzét, s ezáltal élete is jelentéktelenné válik. Ezzel párhuzamosan pedig az összes őt körülvevő személy válik egytől egyig (nagybetűs) „Zsugori”-vá.
Meghökkentő azonban a tény, hogy ezt már a 17.-18. században is így gondolták, s az azóta eltelt közel 300 év alatt sem változott sokat a helyzet. Azóta az emberiség meghódította a levegőt, megtanult távoli földekre eljutni viszonylag rövid idő alatt, hogy az egyéb technikai fejlődésekről már ne is beszéljünk, viszont ami nem változott, az a pénz szerepe. Hogy bármennyire mondhatjuk, s bármennyire is hadakozunk ellene, a társadalomba való beilleszkedéshez (legalábbis a világ kultúráinak nagy részében) elengedhetetlen a pénz megléte és a mégtöbbre való vágyakozás. Vágyakozunk rá, amikor az előléptetésért harcolunk vagy amikor munkahelyet cserélünk a kiemeltebb bér érdekében, hogy aztán minél jobb feltételeket tudjunk biztosítani családunknak, vagy adott esetben magunknak.
S bár a színdarabból egyik következtetésként levonható, hogy az tud igazán sokat veszíteni, aki sok veszítenivalóval rendelkezik, a pénz funkciójának elhagyását, a jelenlegi társadalmi berendezkedés alapján butaság lenne. Viszont néha nem árt elgondolkodnunk olykor, hogy mely dolgok is az igazán fontosak az életünkben.
