Sport Dél-komárom 2020. 03. 03.

A Kispadosoké lett az arany

Immár hagyomány, hogy a dél-komáromi Jókai Mór Gimnáziumban minden évben megrendezik a Finals elnevezésű focitornát, melyre idén negyedik alkalommal került sor.

Horváth Csongor, a sporteseményt szervező diákönkormányzat elnökétől megtudtuk, hogy az idei alkalomra nyolc csapat nevezett, amelyek közül négy került a döntőbe. Az esemény célja egyébként, hogy sportolási lehetőséget biztosítsanak a diákoknak, hogy közösséget építsenek, végső soron pedig, hogy eltöltsenek egy jó hangulatú közös délutánt.

A fiatalokat Nagy Nikolett önkormányzati képviselő, turisztikai tanácsnok is köszöntötte, aki elmondta, nagy öröm, hogy a város három év alatt három milliárd forintot tud fordítani intézményeire. A gimnáziumban nemrég újították fel a tornatermet, most pedig a teljes energetikai korszerűsítés zajlik. A városvezetés teljes mellszélességgel a fiatalok mellett áll, támogatja a DiViSzt (Diákönkormányzatok Városi Szövetsége), valamint a néhány héten belül felálló Ifjúsági Tanáccsal új alapokra kívánja helyezni a komáromi fiatalokat érintő ügyeket.

Az esemény zenés produkcióval vette kezdetét, majd KVSE ritmikus sportgimnasztika szakosztálya tartott bemutatót.

A gálán díjazták a gólkirályt, a legjobb játékost, a legjobb kapust és a bírót is.

A Jókai legjobb focicsapatának járó vándorkupát ez évben a Kispadosok vihették haza.