Város Dél-komárom 2018. 01. 17.

A komáromi DiViSz is ott volt a fehérvári diákbálon

A Székesfehérvár különböző iskoláiba járó diákok a báli hagyományoknak megfelelő módon, elegáns körülmények között szórakoztak a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István-termében január közepén. Az este igazán a fiatalokról, a fiataloknak szólt, hiszen a programot a Városi Diáktanács közreműködésével, véleményük figyelembevételével szervezték.

Ifjú hölgyek és urak hosszú sora várakozott türelemmel hét óra előtt néhány perccel a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház bejáratánál. A Városi Diákbálra érkező elegáns fiatalok természetesen nem felejtették otthon a meghívóban előírt álarcokat sem. A középiskolások számára a farsangi időszakot nyitó bált immár negyedik alkalommal rendezték meg Székesfehérváron.

Idén a 2017-ben Arany Dobverő-díjat nyert 21 gramm zenekar nyitotta a programot. A Fehérvár Hangja- győztes Ferenczy-Nagy Boglárka vezetésével megalapozták az est jó hangulatát. Az ünnepélyes megnyitón Mészáros Attila alpolgármester és Nagy Boglárka, a Városi Diáktanács elnöke köszöntötte a vendégeket. Mészáros Attila örömét fejezte ki, hogy nagyon népszerű a rendezvény. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az idei évben olyan nagy volt az érdeklődés, hogy az értékesíthető jegyek többszörösére lett volna igény. Az alpolgármester köszönetet mondott a fiataloknak a szervezésben vállalt szerepért, a bálon való jelenlétükért. Mint mondta, a nagy érdeklődés, és a bálon megjelenő elegáns ifjú hölgyek és urak hitelessé teszik e rendezvény jelenét és jövőjét. Megnyitóbeszéde végén külön köszöntötte a Városi Diákbál középiskolás vendégeit, akik a Diáktanács meghívására Komáromból és Nyíregyházáról érkeztek.

Az ünnepélyes megnyitót követően a Székesfehérvári Diáktanács tagjai palotást táncoltak, amelyet a közönség hatalmas tapssal köszöntött. Majd egy igazi jó bulihoz illően az „Induljon a banzáj” dallal kezdve a Fantom zenekar a húrok közé csapott, és a diákközönség a legismertebb slágerekre táncolhatott. Az este során a Diáktanács tagjai ismét színre léptek. A Grease című nagysikerű film slágerére készített koreográfia az ötvenes évek amerikai középiskoláinak hangulatát idézte, ismét óriási sikerrel.

Idén sem marad el a bálkirálynő- és bálkirály-választás. Tíz órakor DJ Revolution lép színre, éjfélig vele pörög tovább a buli, ami az idén nem ér véget a nap végén, csak helyet változtat. Éjféltől ugyanis after partyra várják a vendégsereget a Petőfi Kultúrtanszékre, ahol hajnalig szórakozhatnak együtt a diákok.

 (Forrás: www.szekesfehervar.hu)

Szólj hozzá!