Kultúra 2015. 12. 22.

A modellvilág nem csak játék és szórakozás

Magasak, vékonyak, szépek. Sokaknál egyértelmű, hogy a modellpályát nem szabad kihagyniuk, míg másokat scouterek cserkésznek be. Kemény diéta, szigorú életmód, mindennapos edzés, állandó kritikaáradat… Nincs elgyengülés, nincs nasi, csakis a karrier. Hogyan szippantotta be a divat világa a környék fiatal üdvöskéit? Rögtön kiderül.

DANIS GRÉTÁT (21) a szakma választotta ki magának. „Gyakran megállítottak az úton, bevásárlóközpontokban, hogy szeretnék-e modellkedni, pedig nem voltam egy tipikus szép lány. Akkoriban még versenyszerűen úsztam, szavaltam, színjátszóztam. Fel sem merült bennem, hogy máshogy is élhetnék.“ Magasságának – 13 évesen 174 cm magas volt – fehér bőrének, vörös hajzuhatagának és szeplőinek köszönhette, hogy mindenhol potenciális modellt láttak benne. „Mivel hirtelen megnőttem, a súlyommal sem volt problémám. A budapesti VM lett az anyaügynökségem, az első lányaik között voltam. Egy nagy család voltunk, együtt építettük a céget és az álmainkat.“

unnamed (1)
Danis Gréta

Számos országban élt két-három hónapot. Szöulban egy ausztrál lánnyal lakott, de volt olyan brit lány is, akivel a világ szinte minden táján összefutott. „Szüleim féltettek, ugyanakkor mindenben támogattak. Persze nekem mindig a tanulás volt az első és ez megnyugtató volt számukra.“ Jelenleg Londonban él, éppen a disszertációs munkáján dolgozik, politikát és nemzetközi kapcsolatokat tanul, emellett civil szervezeteknek dolgozik. „Most minden perc kincs, hogy a tanulmányi előmenetelem minél jobb legyen. Számomra a modellkedés véget ért, már csak egyéni felkéréseket vállalok. Ilyen volt legutóbb a London Fashion Week, ahol maga a tervező hívott meg a showra. Bevallom, nagyon jól esett.“ Az egyetem nagyköveteként is szerepel, jelenleg ezek jelentik számára a sikert. „A modellkedés egy lehetőség volt, hogy élményekkel gazdagodjak. Emellett magabiztos, önálló és céltudatos ember lettem, aki nem fél a kihívásoktól. Szerettem minden pillanatát, de eljött az idő, hogy érzem: sokkal érdekesebb dolgok várnak rám.“

danis-gréta
Danis Gréta

PETRUSINEC ÁGIT (26), a Vizi Models ügynökség tagját, már tizenhat éves kora óta terelgették a modellpálya felé. Az ügynökségek elsősorban a lányok méreteire kíváncsiak, mivel a világmárkák által diktált szabványméreteknek passzolniuk kell. Esetenként pár hónap felkészülési időt is kapnak a lányok, hogy elérjék a tökéletes alakot. „Szerencsére nekem gyorsan sikerült formába hoznom magam, a pózokkal és a catwalkkal (járás) kapcsolatban sem voltak gondjaim.” A tanfolyamokért itt nem kell fizetniük a szerződtetett modelleknek. Az ügynökség vezetője, Jakubek Elza szintén modellként dolgozott és örömmel segíti a lányokat. „Az elmúlt két évemet Bolognában töltöttem és a kedvenc helyem lett. Komárom után itt érzem magam otthon igazán.“ Mind a család, mind az igaz barátok támogatták és mellette állnak mai napig. „Persze sok barátom elfordult tőlem, mert ritkán tudtam velük találkozni. Sokan kinevettek, hiszen nézzek már a tükörbe, belőlem úgysem lesz modell. Ma már köszönni sem mernek az utcán. Ehhez a szakmához gyorsan fel kell nőni, hogy tisztán lásd a dolgokat.“

Volt, hogy napi százhúsz ruhadarabot kellett befotózniuk egy multi cégnek. Minden hónapban neves tervezők divatbemutatóin vesz részt. Ezen kívül a Riccione Moda Italia shown évente kezdő divattervezők ruháit mutatják be. Ági sokszor kap olyan visszajelzéseket, miszerint profin végzi a munkáját. „Maximalista vagyok, csak az adott munkára koncentrálok. Megtanultam, hogy sosem szabad kimutatni a félelmet, hanem magabiztosnak kell lenni. Sokszor szembesültem olyan jelzőkkel, miszerint túl széles a csipőm, az arcom nem karakteres, nem vagyok jó az adott munkára. Átgázoltak rajtam, mivel mindezt nem mosolyogva közlik az emberrel. Ez a szakmával jár. Egyes lányok minden információt ki akartak belőlem szedni, hogy azt később ellenem fordítsák. Ma már megfontoltan állok az emberekhez, és inkább távolságtartó vagyok.“ Az egyik oldalon szerepelnek azok a lányok, akik magabiztosak, humorosak, tanult modellek. Szerencsére ők vannak többségben. A másik fele viszont azokból a lányokból áll, akik éheztetik magukat, olyan erősen meg akarnak felelni. „Mélyen elítélem ezt a fajta hozzáállást. Soha nem sanyargattam magam, a sporttal is meg lehet oldani a súlyfelesleget. Igaz, hogy a magas vékony lányokon szinte minden jól áll, de a legutóbbi párizsi fashion week bemutatóit elnézve súlyosbodik a helyzet. Egyre több tervező választja a fiús, erős arccsontozatú modelleket. Én mondjuk szívesebben látnék egészséges lányokat, akikre öröm ránézni.“ Svédországban és Amerikában több helyen láthatunk már normál alakú kirakati bábukat. Olaszországban is lehetőséget kapnak a sportosabb idomokkal rendelkező hölgyek. „Szerencsére egyre több molett lány áll plus size modellnek, ami hatalmas előre lépés! Minden nő a maga módján szép!“ A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karán szerzett diplomát. Az angol nyelv mellett az olasz nyelvet is folyamatosan sajátítja el. „Sosem bántam meg, hogy ezt az utat választottam. Az élettől olyan testi adottságokat kaptam, melyeket még fiatalon kell kihasználni.“ Idén töltötte be a huszonhatot és emiatt már most sokszor kritizálják.

P.-Ági-(1)
Petrusinec Ági

„A modellekre itthon még mindig ferde szemmel néznek. Sokszor kaptam meg, hogy ez valójában nem is munka, csak elütöm az időm, hiszen egész nap csak sminkelnek és körbeugrálnak. Ők sosem fogják megérteni, milyen kemény szakma a miénk, ahol több ezer lánnyal kell versenybe szállni, hogy tiszteletben tartsák a munkád.“ Nem olyan rég egy castingon közölték vele, nem vehet részt egy bemutatón, mivel nem illik bele a közegbe. A show reggelén azonban felhívták őt, nem ugrana-e be mégis. „A háttérben szinte körberajongtak, úgy örültek nekem. A tervező külön félre hívott, hogy kifejezze bocsánatkérését, mivel megmentettem a helyzetet. Ezekért a pillanatokért érdemes alázatosan végezni a munkánkat.“

GYÖRGY KATA (21) már több, mint négy éve modellkedik szintén a VM modell ügynökségnél. Sokan bátorították, hiszen minden adottsága megvolt. „Felvételkor a magasság és a kor a legfontosabb, a többin lehet alakítani. Általában pozitív tapasztalatok érnek, bár nem egyszerű együtt dolgozni eltérő kultúrájú és életszemléletű emberekkel. Az köt bennünket össze, hogy ugyanaz a célunk: egy fantasztikus anyagot kihozni a munkánkból.“ Kata hatalmas álma volt a kifutó, viszont sosem gondolta volna, hogy tényleg modell lesz belőle. Első munkája egy Gucci bemutató volt Taiwanon. „Egyszeriben azt vettem észre, hogy állok a backstageben és remegnek a lábaim. Amint kiléptem a kifutóra, hatalmas sikert és boldogságot éreztem. Végig az járt a fejemben, hogy igenis itt vagyok és csinálom. A legnagyobb álmomat váltottam valóra!

György Kata

A szüleimre gondoltam, hogy mennyire büszkék lesznek rám. Ők mindig velem együtt örültek a sikereimnek.“ Látásmódjában és önállóságában különbözött csak diáktársaitól. „Soha nem akartam, hogy esetleg kivételezzenek velem. Nem akartam se kitűnni, sem villogni. Úgy éreztem a suliban ennek nincs helye.“ Leginkább az egyes divathetek különböző városaiban lép kifutóra: Japán, Milanó, Berlin, Hamburg, Bécs, Budapest. „Hong-Konkgban például egy világrekord hosszúságú, 3,2 kilométeres kifutót járhattam végig.“ Egy fotózásnál pedig egy egész csapat kell ahhoz, hogy a megfelelő kép elkészülhessen. „Légy kedves, humoros, nyitott és tiszteld a másikat a munkájával együtt. A modell egy vászon, amelyen a stylist, a fodrász és a sminkes művei szerepelnek, a végeredményt pedig a fotós örökíti meg.“ Jelenleg már csak direct bookingra utazik ki (pár hetes megbízás), illetve Budapesten vállal munkákat. „Sokan közülünk egy idő után a modellkedést már csak hobbiként űzik. Az elmúlt évek alatt rengeteg türelmet, toleranciát és kitartást tanultam. Ezek edzik meg igazán a modelleket ahhoz, hogy sikerrel vegyék az akadályokat.“

György Kata

Milány Kincső