Blog 2013. 01. 02.

A Pázmaneum újévi üzenete: Szent Mihály közbenjárását kérjük

Az elmúlt évben sokszor megtapasztalhattuk a világban, ezen belül Szlovákiában vagy Magyarországon is, hogy a Sátán és evilági ügynökei megtöbbszörözték erőfeszítéseiket, hogy szétzilálják a krisztushívők nyáját.

Sajnos, az Egyházon belül, még a papok és a felsőbb hierarchia tagjai közt is akadnak olyanok, akik nem a lelkek javát, hanem az Ellenség céljait szolgálják: uszítanak, lázítanak Krisztus helytartója és annak döntései ellen, burkoltan vagy nyíltan becsmérlik személyét s általa magát az Egyházat. Ezek az Isten törvényétől elrugaszkodott, gőgös személyek, miközben másoktól elvárják a tiszteletet, sőt olykor a szinte vallásos imádatot is saját magukkal szemben, azonnal megtagadják az engedelmességet és hűséget feljebbvalóik iránt, ha önző érdekeik azt úgy kívánják. Egymásnak rangokat, kitüntetéseket, javadalmakat valamint hamis, pénzen megvásárolt címeket, áltudományos fokozatokat osztogatnak, hogy így elégítsék ki rendezetlen vágyaikat s a megtévesztett emberek ezért tömjénezzék őket. Amikor pedig rámutatunk ezekre a visszásságokra, hatványozott erővel folytatják ellenünk támadásaikat a besúgás, feljelentés, a suttogó hamis propaganda valamint a sátáni hazugságokkal és csúsztatásokkal lelkeket mérgező, egyházellenes média segítségével is. Ezért ebben az évben különösen kérünk minden hívő katolikus keresztényt: Ajánlják fel az Anyaszentegyházért, a Szentatyáért, a hozzá hűséges püspökökért és papokért valamint Társulásunkért és annak tagjaiért is a Szent Mihály imát, hogy a Gonosz fölött az igazság és szeretet fegyverével győzelmet arathassunk! Hiszen tudjuk, hogy bár a sötétség erőinek működése sokszor látványosabb, de Jézus Krisztus már győzött a Sátán felett, s hisszük azt is, hogy ahogyan egykor Szent Mihály letaszította a Sátánt a pokolba, úgy buknak el majd annak ma még hatalomban és dicsőségben pöffeszkedve trónoló csatlósai is, hogy Gazdájuk társaságához csatlakozhassanak az alvilág mélységeiben.

Ennek jegyében indítjuk majd el 2013-ban a Szent Mihály Imakilencedet, amikor különböző egyházközségekben imádkozunk a fenti imaszándékokra. Ezenkívül kérjük a lelkiatyákat, egyházközségeket és a különböző imacsoportokat, hogy a szentmisékhez kapcsolódóan vagy más ájtatosság keretében mondják el hetente legalább egy alkalommal a Szent Mihály imát vagy a Társulásunk által kiadott Szent Mihály imafüzetben található egyéb imádságok valamelyikét!

Isten által megáldott, kegyelemteljes új esztendőt kívánunk minden tagunknak, szimpatizánsunknak és minden jóakaratú embernek!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

ThDr. Karaffa János, a Pázmaneum védnök-elnöke

 

Szent Mihály ima

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.

(XIII. Leó pápa imája)