Város Dél-komárom 2018. 03. 05.

A polgári védelem világnapjára emlékeztünk

A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság idén Komárom Város Önkormányzatával közösen emlékezett meg a polgári védelmi világnapjáról a dél-komáromi Városháza előterében, a légoltalmi emléktáblánál.

A rendezvényen Kocsány Zita tű. alezredes, az igazgatóság iparbiztonsági főfelügyelője történelmi visszatekintésében kitért a polgári védelem fontosságára és annak fejlődésére. Középpontba helyezte az állampolgárok önmentőképességét és segítségnyújtását, a társadalom önszerveződését. A jelenlévő önkénteseken keresztül megköszönte valamennyi állampolgár munkáját, akik közösséget vállaltak az emberi élet és az értékek védelmében.

A megemlékezés elismerések ismertetésével és átadásával folytatódott. A polgári védelem napja alkalmából dr. Kancz Csaba a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elismerésben részesítette szolgálati feladatai kiemelkedő végrehajtásáért Medve András tűzoltó főhadnagyot, a Tatabányai Katasztrófavédelmi Kirendeltség katasztrófavédelmi megbízottját.

A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elismerésben részesítette Szabó Imrét, a Sárisápi Települési Önkéntes Mentőszervezet vezetőjét továbbá Körösladányi Zsombort, a Turul Megyei Mentőcsoport tagjaként működő Tatabányai 4X4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökét kiemelkedő munkájuk elismeréseként.

A katasztrófavédelem munkájának támogatása érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a belügyminiszter a Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Emlékérmet adományozott Beke Lászlónak, Környe polgármesterének. Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, a katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként ajándéktárgyat adományozott Szaák Tibor nyugalmazott mentőtisztnek.

Az ünnepi megemlékezést Nagy Gergely a dél-komáromi Jókai Mór Gimnázium tanulójának szavalata színesítette. A kegyelet koszorúinak elhelyezését követően, az ünnepség végén dr. Molnár Attila polgármester megköszönte az elismerésben részesültek kitartó és áldozatos munkáját.

(katasztrofavedelem.hu)