Oktatás 2023. 01. 17.

A Selye János Gimnázium diákjai a ZENIT programozási versenyen

A 2022/2023as tanévben 39. alkalommal rendezik meg a ZENIT programozói versenyt, amelybe a Selye János Gimnázium is évek óta bekapcsolódik. Ez alkalommal is szép eredményeket értek el.

A Zenit versenyen ifjú programozók mérik össze tudásukat az egész országból. A megmérettetést nehezíti diákjaink számára az a tény is, hogy a feladatok csupán szlovák nyelven elérhetőek. Szerencsére ez nem szegi kedvüket és évről évre izgatottan várják, milyen logikai, matematikai és informatikai problémákkal tornáztathatják meg az agyukat.

A verseny három fordulóból áll: iskolai, kerületi és országos. Az iskolai fordulóra október 18-án került sor, ahol a B kategóriában (1. és 2. évfolyam) 3 tanulónk, az A kategóriában (3. és 4. évfolyam) pedig 2 tanulónk indult. Közülük mindenki bejutott a kerületi fordulóba; név szerint: Benes András (II.A), Antal Máté (II.B), Czibor István (II.D), Koncz Júlia Barbara (III.A) és Veres Zoltán Benedek (III.A). Ezt november 24-én rendezték meg – mondhatni – már hagyományos módon, online. Diákjaink ügyesen állták ezt a próbát is és a következő helyezéseket érték el:

A kategória   Veres Zoltán Benedek  2. hely
                     Koncz Júlia Barbara     12. hely

B kategória   Benes András               8. hely
                     Antal Máté                    10.hely
                    Czibor István                12. hely

Az országos fordulóra minden kategória 1. helyezettje jut tovább, így erről az idei tanévben lecsúsztunk. Diákjainknak gratulálunk és további sok sikert kívánunk a további versenyeken!

Záhorszky Zsuzsanna