Oktatás 2026. 10. 14.

Biela pastelka – Fehér zsírkréta: gyűjtés a vakok és gyengénlátók megsegítésére a Selye János Gimnáziumban

„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

(Antoine de Saint-Exupéry)

Iskolánk nevelési programjának egyik sarkalatos pontja a szolidaritás érzésének erősítése a diákokban, ezért a rászorulók számára minden évben különböző adománygyűjtésbe kapcsolódunk be – így tanulóink tudatosíthatják a szükséghelyzetben lévő embereknek nyújtott segítség fontosságát.

A Vakok és Gyengénlátók Egyesülete 1990-ben alakult meg azzal a céllal, hogy segítse a látássérült emberek életbe való visszatérését. Ez a polgári társulás megalakulása óta minden évben “Biela pastelka – Fehér zsírkréta” néven országos, nyilvános gyűjtést szervez azon emberek megsegítésére, akik nem könnyű élethelyzetbe kerültek. A gyűjtés célja anyagi támogatást szerezni a vak, illetve gyengénlátó emberek számára, hogy sikeresen tudjanak beilleszkedni a mindennapi életbe.

Ebben az évben szeptember 18-án immár 25. alkalommal valósult meg a gyűjtés az ország különböző városaiban és településein. Iskolánk IV.B osztályos tanulói – Németh Zsófi és Vasas Réka – vállalták a pénzadományok gyűjtését, amelybe gimnáziumunk tanárai, pedagógusai és nem pedagógus alkalmazottai is nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be. Az adakozók köszönetképpen fehér zsírkrétát kaptak a jó szívükért és az anyagi hozzájárulásért. A zsírkréta nemcsak a hála jele a megértésért és nagylelkűségért, hanem a látássérült emberek iránti szolidaritás szimbóluma is. Önkénteseinknek 318 euró 17 centet sikerült összegyűjteniük iskolánkban és Komárom város utcáin.

A Fehér zsírkréta – Biela pastelka azokon segít, akik ténylegesen rászorulnak – a látássérült embereken. A gyűjtés lehetőséget nyújtott iskolánk diákjainak, hogy betekintést nyerhessenek a vakok nehéz világába.

PaedDr. Matus Alica