Sport 2012. 08. 11.

A szlovákok is a magyar sportsikerekről írnak…

„Az utóbbi két olimpiai nap a magyar küldöttségé volt Londonban, akik a vízi sportokban 48 óra alatt négy aranyat szereztek” – írja a TASR hírügynökség a magyar csapat sikereinek elemzéséről szóló cikkben.

A tudósításban kitérnek arra, ez már önmagában több, mint az a három arany, melyet Pekingből hozott el a magyar küldöttség, „sportőrületben” vannak a szurkolók, ráadásul az olimpia csak három nap múlva ér véget.

Az összefoglaló emlékeztet rá, hogy négy évvel korábban még szétszedte a küldöttséget a média, az olimpikonokat állami pénzen kirándulóknak nevezték a mindössze tíz érmet hozó pekingi szereplés után. Az akkori mérleg a leggyengébbnek számított az 1924-es párizsi olimpia óta az aranyak számát tekintve, érmek terén pedig utoljára 1928-ban, Amszterdamban teljesítettek annyira alul a magyarok, mint Kínában.

A brit fővárosban ugyanakkor „újjászülettek” a magyar sikersportágak. „Az eddigi nyolc aranyon öt olyan szakág osztozik, melyek mindig a magyar sport ékességei közé tartoztak: a kajak-kenu, az úszás, a vívás, a torna, valamint az atlétika” – jegyzi meg a tudósítás, melyben Risztov Éva sikerével kapcsolatban külön megjegyzik, az olimpikon négy évig nem úszott, s csak 2009-ben tért vissza a versenyzéshez.

„Az öröm annál nagyobb, hogy a nemzetet a vízilabdázók kiesése után is más csapatok tartják lázban. A kézilabdázók szerdán az évszázad mérkőzése után bejutottak az elődöntőbe, miután kétszeri hossszabbítás után megverték Izlandot, s érmet szerezhettek volna a női vízilabdázók is, akik drámai mérkőzés után veszítettek az ausztrálok ellen” – áll a tudósításban.

A TASR kitér arra, hogy a sikeres szereplés annak ellenére is fennáll, hogy a klasszikus éremesélyesek közül többen is csalódást okoztak: Cseh László egy bronzzal javította azt, hogy 400 méter vegyesen már az előfutamban kiesett, a vízilabdázók nem jutottak négy közé, Vajda Attila „csak” hatodik lett címvédőként, ahogy a most ezüstérmes Janics-Kovács kettős sem tudta megvédeni pekingi aranyát.

„A magyarok a közép-európai teret négy év alatt teljesen kinőtték. Míg Pekingben a magyar-cseh-szlovák-lengyel négyes mindegyik tagja három aranyat szerzett, most a régiós országok elmaradnak – a csehek és lengyelek két-két arannyal állnak, a szlovákoknak egy sincs” – zárul a tudósítás.

 (forrás: bumm.sk)