Sport 2012. 08. 07.

Döntőbe jutott a magyar és a szlovák férfi kajaknégyes

Megnyerte keddi előfutamát 1000 méteren a magyar és a Gelle-Vlček-Tarr-Jankovec összetételű szlovák férfi kajaknégyes, így mindkét hajó bejutott a csütörtöki döntőbe a londoni olimpián.

A hangulatra a hétfői nyitányhoz hasonlóan ezúttal sem lehetett panasz a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, a lelátók annak dacára megteltek, hogy most is csak előcsatározásokat rendeztek. A nézők között ott volt egy maroknyi, de annál hangosabb magyar szurkolócsoport, a Beé István vezette „Beé-közép” is, amelynek tagjai piros-fehér-zöldbe öltözve, dobokkal, kereplőkkel felszerelkezve buzdították a honfitársakat.

Az ezen a napon érdekelt három magyar egység közül először a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású férfi kajaknégyes mutatkozott be, öt hajót felvonultató futamukban a győzelem egyből döntőt ért. Jól kezdtek Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, a rajt után egy ideig vezettek, majd féltávnál a második helyen haladtak a csehek mögött. A hajrához érkezve aztán visszatámadtak, sikerrel, s ha szoros versenyben is, de megnyerték a futamot, s jutalmul kihagyhatják a középdöntőt.

„Ki akartuk használni azt a lehetőséget, hogy egyenes ágon be lehet jutni a döntőbe, úgyhogy keményen megnyomtuk ezt a pályát – mondta a parton a tavaly K-2 500 m-en Tóth Dáviddal világbajnok, ötkarikás újonc Kulifai Tamás. – Jól indultunk, de a hideg idő miatt a végére egy kicsit bekötöttünk. Tudunk ennél jobbat is menni, de kezdésnek jó volt.”

„Nagyon elfáradtam – kezdte értékelését Kammerer Zoltán. – Őszintén szólva előzetesen nem gondoltam volna, hogy sikerül nyernünk. Szerintem jó pályát mentünk, de elárulom, hogy a végén már számoltam a bójákat, kilenc, nyolc, hét… Azt hittem, sosem érünk be. Hogy mi lesz a döntőben? Szinte minden számban tudnék tippelni a dobogósokra, de ebben nem. Annyira kiegyenlített a mezőny, hogy kiszámíthatatlan, ki győz.”