Kultúra 2014. 10. 10.

Ahogy esik, úgy puffan + Afterparty

Október 17-én, pénteken este 19:00-tól új helszínén, A Rév, a Magyar Kultúra Házában lesz élvezhető az Ahogy esik, úgy puffan című improvizációs műsor, amellyel már negyedik éve szórakoztatja a kedves komáromi közönséget ez az alapvetően a Komáromi Jókai Színház színészeiből verbuválódott csapat.

Új játékokra számíthat a kedves közönség és ezúttal itt -eddig még- nem látott szereplők merítkeznek meg az improvizáció adta humoros jelenetekben. Az alaptagok – Majorfalvi Bálint, Nagy László és Olasz István mellé most a Komáromi Jókai Színház kiváló ifjú titánjai érkeznek: Bárdos Judit – akit egyre többször láthatunk a filmvásznon is és Tóth Károly, aki bár még csak most fejezi be színművészeti egyetemista éveit, máris fontos szerepekben látható a Jókai színházban.

Ami pedig abszolút újdonság lesz itt a Révben, hogy az előadás után rögtön kezdetét veszi az afterparty – a változatos zenei szelekcióról a dunaszerdahelyi származású DJ Alwah és az Ahogy esikben Olasz István néven improvizáló Dilemma gondoskodnak majd. A többnyire vinyl lemezekről pörgő számok főleg a funky, nu jazz, electro swing, nu disco, house, liquid drum and bass stílusokban szólnak majd, szóval olyan laza, dallamos, igényes tánczenékről lesz szó, amelyeket itt a környéken nagyon ritkán játszanak. Mindenkit szeretettel vár az Ahogy esik, úgy puffan csapata egy tartalmas, szórakoztató és bulis estére.

 

AHOGY ESIK, ÚGY PUFFAN

Játékmester: Majorfalvi Bálint

Játszanak: Bárdos Judit, Tóth Károly, Nagy László, Olasz István

AFTERPARTY – DJk: ALWAH, DILEMMA – funky, nu jazz, electro swing, nu disco, house,liquid dnb

BELÉPŐ: Ahogy esik… – kezdés: 19:00 4 euro – ez a karszalag érvényes az Afterpartyra is

Csak After – kezdés 21:15-től: 2 euro

Ahogy esik, úgy puffan + Afterparty PLAKÁT