Angliai felfedező úton a Selye gimisek
Szeptember közepén a komáromi Selye János Gimnázium II. évfolyama és a III.C osztály néhány tanulója részt vehettek egy egyhetes tanulmányi kiránduláson Angliába. A hét tele volt élményekkel, nevetéssel, rengeteg új tapasztalattal és persze sok-sok gyaloglással is.
Hajnali ötkor gyülekeztünk Komáromban, néhányan még félálomban szálltunk fel a buszra. Mindenki izgatott volt, hiszen egy hosszú és eseménydús hét várt ránk. Az első nap főként utazással telt. Megismerkedtünk idegenvezetőnkkel, Áronnal, aki egész héten biztos kézzel irányította a felfedezőcsapatunkat az angol kalandok sűrűjében. Keresztülhaladtunk Ausztrián és Németországon, többször is megálltunk pihenni. Késő este érkeztünk meg a német-belga határ közelében levő tranzitszállásunkra, ahol mindenki fáradtan zuhant az ágyba.
A második reggel ismét útra keltünk, ezúttal Franciaország felé. Dél körül értünk Folkestone-ba, ahol átkeltünk a La Manche csatorna alatti Csalagúton. Nem sokkal később már Angliában voltunk, és első megállónk a lenyűgöző Dover Castle volt. Csodás volt a kilátás, bár az időjárás egy kis széllel fűszerezte meg a sétánkat. Délután Canterbury óvárosában sétáltunk, ahol megcsodáltuk a híres katedrálist. Este elfoglaltuk szállásainkat a londoni vendéglátó családoknál, ami külön élmény volt, hiszen bepillantást nyerhettünk az angol mindennapokba is.
A harmadik reggel busszal indultunk London központjába, ahol gyalogos városnézés következett: a Westminster negyed, Buckingham Palota, St. James´ Park, a Parlament épülete, a Lovastestőrség laktanyája és a Whitehall is sorra került. Természetesen a Nemzeti Galériába is ellátogattunk, ahol híres festményeket láthattunk. A délutáni szabadprogramot a Piccadilly Circus környékén töltöttük. Valakik vásároltak, mások a Chinatown-ban edédeltek, vagy csak élvezték a város pezsgését.
A negyedik nap a lenyűgöző Natural History Museum-ot fedeztük fel, ahol dinoszauruszcsontvázak, kőzetek és természeti érdekességek vártak ránk. A délután különösen izgalmas volt, sétahajóztunk a Temzén, a Westminster hídtól egészen a Tower hídig, ahol megnéztük az ikonikus híd belső kiállítását is. A város egészen más arcát mutatta a vízről, és még azt is láthattuk, hogy hogyan nyílik ki a híd.
A kirándulás egyik csúcspontja az ötödik nap volt. Miután megérkeztünk Cambridge-be, sétát tettünk a híres kollégiumépületek között, majd bementünk a King’s College-ba, ahol érezni lehetett a tudomány és a történelem súlyát. Délután volt lehetőség meglátogatni a Museum of Archaeology and Anthropology-t is, végül kipróbáltuk a puntingolást (majdnem, Velencében éreztük magunkat) a Cam folyón a helyi kacsák díszkíséretével.
A hatodik nap búcsút vettünk vendéglátó családjainktól, majd délnek vettük az irányt. A nap első részét a tengerparti Hastingsben töltöttük. Sétáltunk, élveztük az angol partvidék hangulatát, ami aznap nagyon szelesre sikeredett. Délután visszautaztunk Folkestone-ba és búcsút intettünk a szigetnek, majd ismét átkeltünk a Csalagúton Franciaország felé. Este újra a német-belga határ környékén szálltunk meg.
Kora reggel útnak indultunk, hosszú út várt ránk vissza Komáromba, de a buszon már mindannyian az elmúlt napok emlékein nevetgéltünk, képeket nézegettünk, tapasztalatainkról meséltünk egymásnak. Késő este érkeztünk haza, fáradtan, de felejthetetlen élményekkel gazdagodva.
Ez a kirándulás nemcsak nyelvgyakorlás, hanem egy igazi kulturális utazás is volt. Megismertük Anglia múltját, jelenét, és saját tapasztalatból láthattuk, hogyan élnek, gondolkodnak és közlekednek a britek.
Köszönjük a szervezőknek, Tóth Éva tanárnőnek, Farkas Enikő tanárnőnek és Vlahy Anita tanárnőnek, hogy egy ilyen fergeteges kalandnak lehettünk részesei!
Svoboda Anna Sophia (II.B)
A képen: A doveri vár udvarán a Tower-hídnál
Felfedező úton Angliában a Selye gimisek