Kultúra Dél-komárom 2021. 10. 07.

Átadták a felújított Csillagerődöt

Október 6-án átadták Dél-Komáromban a felújított és kibővített Csillagerődöt. Az aradi vértanúk emléknapján az új intézményt -ünnepélyes beszédét követően-, Magyarország köztársasági elnöke nyitotta meg. Áder Jánost dr. Molnár Attila polgármester és Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő fogadta és köszöntötte a megújult Csillagerődben.

Az eszmék tovább élnek az értékek megbecsülésében, örökségünk megőrzésében-mondta Áder János, aki emlékeztetett arra, hogy a szabadságharc tizenegy nagy csatája közül hármat is ezen a földön vívtak. Komárom és környéke megszentelt föld – folytatta -, ahol szinte mindenki megfordult a későbbi aradi mártírok közül. „Ez az erőd ma újra őrtorony és bástya, a Szépművészeti Múzeum Európában is párját ritkító másolat-gyűjteményének őrhelye. A Csillagerőd megújulása és bővítése egy megnyert, 21. századi csata. Győzelem a romok, a felejtés, a pusztulás felett” – tette hozzá a köztársasági elnök.

„Amikor ’48-49 hőseiről beszélünk, látnunk kell – az önfeláldozás mai ember számára már alig átélhető magasztossága mögött – a törékeny embereket, személyes gyötrelmeiket, súlyos döntéseiket, a hazához való következetes, kitartó ragaszkodásukat” – fogalmazott az államfő. Áder János kijelentette, az életáldozatra, önfeláldozásra ma már nem kényszerülő nemzedék tagjaként is tanulnunk kell tőlük, „hogy újra és újra – ünnepen és hétköznapon – észrevegyük, nagy érték a szabadság, ’48-49 hősei az életüket is kockára tették érte”.

Czunyiné dr. Bertalan Judit
elmondta, az új funkciót kapott erőd a görög, római és reneszánsz szobrok bemutatásával Európa szellemi örökségét védelmezi és továbbadja az utánunk jövő generációnak.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget projekt miniszteri biztosa az új létesítményt bemutatva elmondta, a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult, hatmilliárd forintos beruházással egy új, 7000 négyzetméteres kulturális központ jött létre, ahol a Szépművészeti Múzeum szobormásolatainak több száz darabja hét évtized után talált otthonra.

A több mint három évig tartó munkálatok során – Mányi István Ybl-díjas építész tervei alapján – az erődépületet és környezetét teljes körűen felújították, és kulturális központtal, modern kiállítótérrel bővítették. Az intézményben a látogatók megcsodálhatják a többi között Andrea del Verrocchio Bartolomeo Colleonit és Donatello Gattamelatát ábrázoló, több méter magas lovas szobrainak másolatát, csakúgy, mint a milói Vénusz, a Laokoón szoborcsoport vagy Michelangelo több szobrának hasonmását.

A felújított Csillagerődben péntektől látogatható a Szépművészeti Múzeum görög, római és reneszánsz szobormásolatainak kiállítása.

(komarom.hu)