Sport Dél-komárom 2022. 08. 30.

Átadták a megújult dél-komáromi szabadtéri lőteret

Néhány nappal ezelőtt ünnepélyes keretek között átadták a molaji városrészben, a Stadion úti, felújított nyitott lőteret – írja a komarom.hu.
A megjelenteket dr. Molnár Attila polgármester köszöntötte.

A Magyar Sportlövő Szövetség támogatásából, kormányzati támogatásból és (Dél-)Komárom Város Önkormányzata saját költségvetési forrásából egy modern, minden igényt kielégítő verseny és edzőhelyszín létesült. Dél-Komáromnak mindig is fontos volt a sport és a közösségek. Fontos, a meglévő közösségek megtartása, fontosok a példaképek, a fantasztikus komáromi sportlövők. Ezek a valódi közösségek jelentik a nemzet és egy város erejét is. Ebben a sportnak kiemelt szerepe van. A sport, a sportlövészet Dél-Komárom zászlóshajója és az elkövetkezendő időszakban -ennek a létesítménynek köszönhetően- is az lesz fogalmazott dr. Molnár Attila.

Herczegh Szabolcs, a Magyar Sportlövő Válogatott szövetségi kapitánya elmondta, a lövészet nagyon jó helyen van a városban, hiszen a sportlövészetnek, az utánpótlásnak központi szerepe van. A gyerekeket itt annyi hatás éri, ami feltételezi, hogy a későbbiekben felnőtt korukban is sikeresek legyenek.

Nagy György, a Magyar Sportlövő Szövetség elnöke hangsúlyozta, a szülők örömmel engedhetik el gyerekeket edzésre, ahol kiváló környezetben, a példaképekkel együtt készülhetnek fel. Dél-Komárom sportlövő város, ezt a címet négy éve kapta Komárom a Sportlövő Szövetségtől és ez a cím nagyon méltó helyen van itt.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, kormánybiztos kiemelte, ikonok vannak a sportlövészet Komáromi történelmének fejezetében, akik most is, az átadón is köztünk vannak. Csapatmunka volt a felújítás, csapatmunka a sportlövészet is, hiszen mindenki beletette azt a munkát, amit bele kell tenni.

– Hiba dicsérjük a finanszírozási kereteket, a sportszövetséget, ha nincs itt egy olyan lelkes csapat, a városvezetés, a szakmai stáb, aki mögé áll a sportolóknak, ha nincsenek tehetségek, akikből ki lehet nevelni olyan versenyzőket, akik nem csak hazai, hanem nemzetközi sikereket hoznak – tette hozzá Czunyiné dr. Bertalan Judit.

Horváth Zsolt, a KVSE a Komáromi Sportlövész Szakosztály vezetője, a Sport Bizottság elnöke köszönetet mondott az október óta tartó munka sikeréért, az országban is egyedülálló lőtér felújításáért.

A felújítás során 140 négyzetméterrel megnövelték a lőtér belső terét. A korszerűsítést követően most már országos versenyeket tudnak rendezni, nézői részvétellel. Megújult a lőportál, a 25 éves lőtér ledvilágítást kapott, lecserélték a belső ajtókat, korszerűsítették a fűtést. A sportlövők most már nemzetközi körülmények között tudnak felkészülni a versenyekre.

(Forrás: komarom.hu)