Mix 2019. 07. 08.

Átadták a megújult Ráckerti pihenőparkot

Július 4-én csütörtök délután hivatalosan is átadták a víztorony szomszédságában található pihenőparkot. A fejlesztések egy része szponzori támogatással, jelentősebb része pedig a város költségvetéséből valósult meg.

A sikeres pályázat keretén belül a tavalyi év végén 14 ezer eurós támogatást kapott a város a Slovenská Sporiteľňa banktól, aminek köszönhetően kültéri edzőgépek lettek felszerelve a hajdani Ráczkert területére. A cél az aktív kikapcsolódás biztosítása az idősebbeknek és a fiatalabbaknak egyaránt.

A fejlesztés teljes összege közel 50 ezer euró, amihez jelentős részben Komárom város biztosította az anyagi forrást, illetve a kivitelezési munkákban a vízgazdálkodási vállalat is besegített, hiszen a víztorony a KOMVaK vállalat és a város közös szimbólumának minősül. A fitneszgépek megvásárlásán és üzembe helyezésén kívül sikerült rendbe rakni a víztorony környékét is, eltávolításra kerültek  a víztorony külsejét csúfító graffitik, új szemétkukák, padok kerültek kihelyezésre. A város emblematikus építménye végre este is megcsodálható, hiszen Ruman Patrik képviselő javaslatára megvalósult a víztorony megvilágítása is, valamint kamerarendszert szereltek fel, a környék biztonsága és felülegyelhetősége érdekében. Ugyancsak a napokban fejezték be a szomszédos járdaszakasz felújítását, amivel kényelmesebben lehet eljutni a pihenőparkba.

A Ráckert valamikor a komáromi foci otthona volt, innen indult 119 éve a KFC. Ennek emlékét egy korábban elhelyezett tábla hirdeti, most pedig Szénássy Tímea képviselőnő javaslatának megfelelően egy teqball pályát helyeztek ki, ahol a focilabdával lehet zsonglőrködni.

„Az elsődleges cél az volt, hogy a víztorony és környéke ismét kellemes, aktív pihenőövezetté váljon, kikapcsolódó szépkorúakkal és családokkal népesüljön be. A nemrégiben átadott Rózsakert mellett egy másik lehetőség, ahol aktívan kikapcsolódhat a család minden tagja. A szervezett sportélet, a klubok támogatása mellett fontos cél, hogy minél több komáromi mozogjon” – mondta el Keszegh Béla polgármester.

Az 1902-ben épült romantikus stílusú, 28 m magas víztorony a város egyik legmagasabb pontján, az ún. Rácz-temetőkerten helyezkedik el. Az épület eredeti külsőjével ma is üzemképes 500 köbméter víz tárolására alkalmas.

65667748 2907706799302875 8186270780720414720 n 65684943 2907700595970162 8438284450738995200 n 65786493 2907707579302797 905203686647529472 n 65856616 2907700355970186 6200897559456645120 n 65895598 2907706705969551 2589374635309006848 n 66020728 2907705362636352 7402546438699220992 n 66033882 2907707049302850 7484753040457596928 n 66048988 2907701179303437 7452326123272142848 n 66164806 2907701915970030 5659447422045126656 n 66255559 2907706952636193 8694906904134025216 n 66365656 2907706519302903 349202964541341696 n 66475460 2907707332636155 8161700488295743488 n

(komarno.sk)