Mix 2019. 03. 19.

Az anyanyelv játszani is engedi a diákokat

A Selye János Gimnázium idén is képviseltette magát az Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv című versenyen, amelyet ebben a tanévben Wacha Imre emlékére rendeztek meg. 2019. március 8-án csapatunkat (csapattagok: Dékány Barbara, Juhász Eszter, Terbák Enikő Krisztina, Vrábel Vanessa) érte a megtiszteltetés, hogy képviselhette iskolánkat Széphalmon a Kárpát-medencei döntőn.

A megmérettetés előtti nap egy hosszú út állt előttünk. Annak ellenére, hogy rengeteget utaztunk, tartalmasan sikerült eltöltenünk az időt, ebbe persze beletartozott még egy utolsó gyakorlás is. Az esti órákban sikeresen megérkeztünk, elfoglaltuk szálláshelyünket, majd kipihentük magunkat másnapra.

Nagyon sok felkészülést és gyakorlást igényelt a megmérettetés, valamint meg kellett tanulnunk csapatként is együttdolgozni. A verseny szórakoztató és kreatív feladatokon keresztül hívta fel a figyelmet nyelvünk ápolásának fontosságára. A felkészülés és a versenyzés során bővült a versenyzők szókincse, új szólásokat, közmondásokat ismerhettek meg, megtudták, hogy a híres szállóigék kiktől származnak és azok keletkezésének hátterét is. A vetélkedő során a diákok bemutathatták jártasságukat az irodalmi művek világában is, mivel a verseny feladatai közt szerepelt idézetfelismerés, valamint egy jelenet előadása, amely szintén egy-egy irodalmi műhöz kapcsolódott. Ez utóbbi során egy regény által állított kerettörténetben kellett népszerűsíteni a magyar nyelvet.

Igaz, már a vetélkedő kezdeti szakaszában sikerült előkelő pozíciót szereznünk, egy percig sem nyugodhattunk meg, mivel a többi csapat végig ott volt a sarkunkban. Az utolsó forduló előtt azonban kétségtelenné vált, hogy miénk az első hely, de még a záró kérdéssorig sem hagyott el bennünket a versenyszellem. Végül győztesként kerültünk ki a képzeletbeli ringből, ami nem kis meglepetést okozott számunkra, és még annál is nagyobb örömet.

Egy versenyre nem (csak) a nyeremények miatt jár az ember, sokkal értékesebb az élmény, a tapasztalat és a megszerzett tudás. Azonban nem tekinthetünk el a ténytől, hogy értékes ajándékokkal gazdagodott mindenki, aki részt vett a vetélkedőn. Első helyezettként (a könyvjutalmak mellett) lehetőséget kaptunk, hogy részt vegyünk a XXVII. Országos Ifjúsági Anyanyelvi Táborban Széphalmon 2019 augusztusában, ahol neves előadók és ismert színészek előadásait hallgatva, valamint egyéb érdekes programok keretein belül merülhetünk el anyanyelvünk szépségeiben. Ezen kívül a Győri Nemzeti Színház és a tatabányai Jászai Mari Színház felajánlásából színházjegyeket is nyert a csapat, így közösen utazunk majd el megnézni a választott előadásokat. Mi több, egy széphalmi alkotó, Széphalmi Jurkó László által festett, az Országházat ábrázoló festményt is magunkénak tudhatunk, amit bár körülményes volt hazahozni, mégis megérte, mivel az osztálytermünk ékes díszévé vált. A díjak kiosztása előtt és után még két rövid interjút is adtunk a helyi sajtó munkatársainak.

Tartalmas és élménydús napokat tölthettünk Széphalmon, mely kedves emlék marad a csapat minden tagja számára. Az igényes szervezésnek köszönhetően nagyon jól éreztük magunkat a versenyen. A helyszín is inspirálóan hatott ránk, a Magyar Nyelv Múzeuma ugyanis mindannyiunk tetszését elnyerte modern berendezése és érdekes kiállításai miatt. Idén is meglepődtünk, hogy milyen kreatív feladatokat dolgoztak ki számunkra a szervezők. Egy ilyen megmérettetés alkalmával rendszerint rácsodálkozunk, hogy milyen határtalan szókincse van nyelvünknek, mennyi lehetőséget rejt magában. Felvidéki magyarként ez balzsam a szívnek. Köszönjük a felkészítést Danczi Annamária tanárnőnek, valamint a Magyar Nyelv Múzeumának és az Anyanyelvápolók Szövetségének, hogy részt vehettünk ezen a versenyen.

Dékány Barbara, Juhász Eszter, Terbák Enikő Krisztina, Vrábel Vanessa (SJG, III.D)