Öregdiák-nagytalálkozó a komáromi Selye János Gimnáziumban
A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre és a Selye János Gimnázium igazgatósága június 6-án tartotta a XXII. Nagytalálkozót, a Komáromi Bencés Gimnázium, valamint a Király püspök utcai épületben később különböző neveken működő utódiskolák és a Pedagógiai Iskola volt diákjai, valamint huzamosabb ideig itt tanító tanárai számára. A rendezvény főszervezői Langschadl István mérnök, a Baráti Kör elnöke és Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója voltak. Az ünnepségen Arany-, Gyémánt-, Gránit- és Rubinmatúra emléklapok kerültek átadásra az 50, 60, 70 és 75 éves érettségi találkozók alkalmából.
A matúra-emléklapok adományozásának ötlete 2003-ban, Horváth József nyugalmazott igazgatótól származott, aki egyike volt az 1942-ben érettségizett két osztály diákjainak. Igaz, ők utólag, de még abban az évben megkapták a Gyémántmatúra emléklapot 60 éves érettségi találkozójuk alkalmából. 2004-ben való megalakulásuk után az öregdiákok egyesülete 2005-ben megszervezte az első nagytalálkozót, melynek időpontjaként június első szombatját tűzték ki. A rendezvény azóta is minden évben ebben az időpontban valósul meg.
A nagytalálkozó idén is csaknem 200 egykori diákot vonzott iskolánkba. A résztvevők már egy órával a meghirdetett kezdési időpont előtt gyülekeztek a lépcsőházban, osztálytermekben. Az ünnepség 10 órakor a Szózat eléneklésével vette kezdetét, majd Farkasné dr. Bartakovics Adrianna, a gimnázium magyartanára, az öregdiákegyesület alelnöke, egyben a rendezvény háziasszonya üdvözölte a megjelent résztvevőket. Kiemelte, hogy az iskola nem pusztán tudást ad, hanem közösséget teremt, emlékeket őriz és láthatatlan szálakkal köti össze egykori diákjait. Ezután a gimnázium diákjaiból álló csapat lépett fel, közöttük a már leérettségizett negyedikeseink: Czibor Lea, Presinszky Emma, Chehy Flóra, Téglás Gergely, Polák János Mihály és Hevesi Dániel; Fodor Borbála, Fodor Zsófia, Pleva András és Szabó András, valamint két tavaly érettségizett diákunk: Bukor Emőke Zsuzsanna és Naňo Nimród. Zenés-verses összeállításukban elhangzottak Szabó T. Anna és Márai Sándor versek, Pásztor Anna – Kiss Tibi Márti dala c. szerzeménye, valamint Presszer Gábor – Sztevanovity Dusán Kóló című zeneszáma. Fodor Borbála Be van a falu kerítve című népdalt énekelte, Fodor Zsófia és Pleva András mezőségi táncokat adtak elő. A jelen lévő öregdiákok a produkciót vastapssal jutalmazták.
A megjelent ünnepelteket elsőként Langschadl István mérnök, a Baráti Kör elnöke köszöntötte; beszédében kiemelte az összetartozás és közösségépítés jelentőségét, amelyre az öregdiákok baráti körében nagyszerű lehetőség van. Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója köszöntőjében rámutatott az intézmény bencés múltjára, említést tett többek közt az idei tanév fontosabb eseményeiről. Harmadikként Tóth István Konstantin bencés atya, győri perjel köszöntötte a megjelenteket, kiemelve Szabó Árpádot, aki a gimnázium mellett működő Király Püspök Alapítvány kuratóriumának az elnöke, aranymatúrás öregdiák.
Idén sem maradt el az ökumenikus áldás: a római-katolikus egyház képviseletében Molnár Ernő atya, a református egyház képviseletében Fazekas László emeritus püspök áldotta meg a résztvevőket. További vendégeink voltak Keszegh Béla, Komárom város polgármestere, Simon Gábor, a budapesti Szent István Gimnázium és Hojka János, a tatai Eötvös József Gimnázium öregdiákegyesületének elnökei, valamint Konczer Veronika tanárnő, aki egyike volt az emléklapokat átadóknak.
A nagytalálkozó fő programpontja az emléklapok átadása volt – dr. Kalácska József, az öregdiákegyesület alelnökének a vezényletével.
Rubinmatúra emléklapot kapott az 1951-ben – 75 évvel ezelőtt – érettségizett Forgon István (osztályfőnök Szakál Imre).
Gránitmatúra emléklapot kaptak az 1956-ban – 70 évvel ezelőtt – érettségizett diákok:
A osztály – osztályfőnök Kovaly Béla: Baráth Gabriella, Bíró Gabriella, Deminger Márta, Juhász Judit, Kiss Magdaléna, Kovács Edit, Kovács Irén, Lehotszky Matild, Lelkes Hajnal, Pivoda Valéria, Sándor Emília, Szabó Irén, Szalai Matild, Takács Magda, Theodoridu Dóra, Varga Erzsébet, Vass Magda, Világi Éva.
B osztály – osztályfőnök Gáspár Tibor: Balogh Katalin, Bastrnák Sándor, Fülöp Zoltán, Fügedi Janka, Kurcsa Pál, Lajos Margit, Németh Béla, Sáfár István, Stégmár Anna, Somogyi Erna, Szalay Mária, Szalonnás Irén.
Gránitmatúra emléklapot kaptak a Pedagógiai Iskola 1956-ban érettségizett diákjai is – osztályfőnök Horváth Júlia: Bankházy Mária, Berek Jolán, Csölle Emília, Ehrenberger Irén, Horváth Magda, Kucsera Anna, Molnár Júlia, Nap Magda, Szigeti Etelka, Tárnok Erzsébet, Tóth Erzsébet.
1961-ben nem volt az iskolában érettségiző évfolyam, ezért Vasmatúra emléklapot idén nem osztottunk.
Gyémántmatúra emléklapot kaptak az 1966-ban – 60 évvel ezelőtt – érettségizett diákok:
A osztály – osztályfőnök dr. Szénássy Zoltán: Apagyi László, Csekes József, Dávid Mihály, Dékány Mária, Dömötör Mária, Farkas Béla, Jancsó László, Klostermann Miklós, Nagy Márta, Őszi Ferenc, Paszternák Antal, Pintér Lajos, Pogány Lívia, Steffek Eleonóra, Szabados Zsuzsa, Szalay Margit, Tóth Mihály, Tóth Valéria, Trenka Katalin.
B osztály – osztályfőnök Oláh Ilona: Bernáth István, Boros Éva, Borsos Zoltán, Bottyán Katalin, Bratko Teréz, Fehérváry Sándor, Holenka László, Jókai Lajos, Kurcz István, Laky Magdolna, Marcsa Eszter, Morvai József, Nagy Géza, Szalay Edit.
C osztály – osztályfőnök Földes Piroska: Balogh Rozália, Beke Etelka, Csiba Zsuzsanna, Fülöp Júlia, Gőgh Ilona, Hajtman Sarolta, Harsányi Gizella, Chrén Ilona, Keszeli Gizella, Kinczer Filoména, Kómár Gizella, Kovács Aranka, Lengyel Éva, Less Márta, Molnár Mária, Mórocz Júlia, Nagy Mária, Salamon Márta, Varga Ilona, Virág Edit, Zsemlye Katalin.
D osztály – osztályfőnök Schenk Sándor: Bagócsi Mária, Bohos Gizella, Borbély László, Csapó Erzsébet, Dékány Gizella, Horváth Anna, Horváth Éva, Juhász Katalin, Kinczer László;
Kiss Ilona, Nagy István, Nagy Júlia, Péli Erzsébet, Perényi Márta, Plekner István, Szépe Magdolna, Szűcs Alíz.
Gyémántmatúra emléklapot kaptak – idén első alkalommal – az 1966-ban – 60 évvel ezelőtt –, a Dolgozók esti iskolájában érettségizett diákok is:
A és B osztály – osztályfőnök Oláh Ilona: Csik Irén, Ďurina Júlia, Hodossy Magda, Horváth Anna, Kukel Edit, Lukács Éva, Ollé Mária, Szabó Margit, Takács Rozália, Tücsök Júlia; Bozsóky Erzsébet, Broskovics Katalin, Dégi Zsuzsanna, Finta Katalin, Nátek Sándor, Peredi Tibor. Valamint tavalyi évfordulója alkalmából szintén Gyémántmatúra oklevelet vett át a 95 éves Keszegh Júlia is.
Aranymatúra emléklapot kaptak az 1976-ban – 50 évvel ezelőtt – érettségizett diákok:
A osztály – osztályfőnök Slančík Éva: Baranyai Edit, Csehovics György, Domonkos Márta, Farnbauer Gábor, Gonosz Edit, Jančík János, Kovács Zoltán, Laboda Zoltán, Maitz Klára, Miklós Károly, Németh Ernő, Németh János, Németh Mária, Oláh Valéria, Skuta Attila.
B osztály – osztályfőnök Kamocsai Margit: Bazsó Gábor, Bóna Bertalan, Borsányi Edit, Cibulka Erzsébet, Czigle Károly, Dolezsa László, Fekete Ferenc, Gyűrösi Gizella, Kelemen István, Nagy Erzsébet, Nagy Ilona, Piller Oszkár, Szabó Árpád, Szabó Tibor, Szilárd László, Tóth Viktor, Varga Erika, Varjú Szilvia, Vágó Csaba.
C osztály – osztályfőnök Oláh Ilona: Ármai Erika, Balázs Zsuzsa, Barta Valéria, Bugár Iveta, Garai Erzsébet, Hadar Teréz, Haulitusz Irén, Hegedűs Éva, Kelemen Salome, Kiss Ágota, Molnár Irén, Nagy Erzsébet, Orsolik Gizella, Pavelka Mária, Rövid Judit, Szabó Ilona, Szépe Katalin, Szűcs Márta, Vass Erzsébet, Világi Zsuzsa.
D osztály – osztályfőnök Kerekes András: Bereczk Erika, Cseke Márta, Farkas Aranka, Jancsó Mária, Kovács Katalin, Laczkó Éva, Mácsik Mária, Lakatos Gabriella, Mátyási Viola, Molnár Erzsébet, Németh Erzsébet, Pallag Éva, Rigó Gabriella, Sefcsik Beáta, Szabados Júlia, Szabó Szilvia, Tárnok Zsuzsa, Tóth Zsuzsa, Zsitva Erzsébet.
Aranymatúra emléklapot kaptak az 1976-ban – 50 évvel ezelőtt –, a Dolgozók esti iskolájában érettségizett diákok is: Bajkai Klára, Berza Zsuzsa, Cserepes László, Erős Erzsébet, Szomolai Márta, Kányai Júlia, Hallman Erzsébet, Mészáros Viola, Molnár Ilona, Papp László (osztályfőnök dr. Szénássy Zoltán).
A matúra-emléklapokat Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója, Langschadl István mérnök, az öregdiákok elnöke, valamint Konczer Veronika nyugalmazott tanárnő adta át. A nagytalálkozó hagyományos programpontja az oklevelesek „üzenete” volt. Minden évfolyamból egy-egy matúrás szólt a megjelentekhez: a rubinmatúrás Forgon István megköszönte a szervezőknek, hogy ennyi év után is szívükön viselik az egykori diákokra való odafigyelést, Sámsonné Kómár Gizella a gyémántmatúrások képviseletében egy énekkel „üzent”, Holkáné Gyűrösi Gizella az aranymatúrások nevében emlékezett vissza diákéveikre, Keszegh Júlia pedig az esti iskolások képviseletében elszavalta Reményik Sándor Templom és iskola című versét.
A nagytalálkozó délután a sok éves hagyománnyal rendelkező Generációk találkozójával folytatódott. Az iskola testnevelés szakos tanárai színes sportdélutánt állítottak össze, ahol nem hiányozhattak a finom ételek és a késő éjszakába nyúló szórakozás sem. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Tóth István Konstantin atya, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium igazgatója, és a gimnázium focicsapata is bekapcsolódott a bajnokságba, de ott voltak a budapesti és tatai öregdiákok is. A rendezvény idén sem jöhetett volna létre a szervezők áldozatos munkája nélkül. Köszönet illeti a Selye János Gimnáziumot, az öregdiákegyesület vezetőségét, a rendezvény háziasszonyát, a műsorban és a lebonyolításban résztvevő diákokat, a gimnázium titkárságát és bőkezű támogatóit: Nyitra Megye Önkormányzatát, a főtámogatót, továbbá a SoXra, Chocamaze, Korrekt Kft., Kamarum, Győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégiumot, és egykori diákjainknak is köszönjük a támogatást.
A nagytalálkozóról fényképes beszámolót olvashatnak a Komárom Öregdiák hírlevél 87. számában, amely július elején jelenik meg, és a Selye János Gimnázium titkárságán kérhető.
Fehér Erzsébet
FOTÓGALÉRIA:



























