Sport 2014. 09. 12.

Az előkészületi mérkőzéseken egyelőre vereség nélkül az MBK!

Az MBK Rieker COM-Therm Komárom játokosai az előkészület során külföldre utaztak, Magyarországra és Csehországba, ahol az ellenfeleket minden esetben legyőzték. Szerdán csapatunk az előkészület során végre hazai pályán is bemutatkozhatott, mikoris a győri vendégcsapatot sikerült nagy pontkülönbséggel legyőznie. A csapatunkat a hazai szurkolóknak tehát először nyílt lehetőségük teljes színpompában látniuk, amit a játékosok rekordmértékű győzelemmel háláltak meg. Most tehát röviden összefoglaljuk az eddigi eredményeket, amikről eddig nem értesítettük Önöket, ill. játékosaink további mérkőzéseinek menetrendéről is tájékoztatást nyújtunk.

2014. augusztus 26.: ŠKB MMCITÉ Zlín (Csehország, 1.liga)- MBK Rieker COM-Therm Komárom 74:96.Ismét egy olyan mérkőzés, amelyen minden játékosunk pályára lépett, remek játékot mutattak a jó ellenfél ellen. A csapat továbbra is formálódik, a játékosok között érezni a csapatszellemet, és örömmel várhatjuk a további mérkőzéseket.
2014. augusztus 27.: MMCITÉ Basket Brno – MBK Rieker COM-Therm Komárom 68:79. A mérkőzést végig mi irányítottuk. Az előkészület során általában nem a végeredmény a döntő. Ezúttal az volt a fontosabb, hogy ismét az összes játékosunk pályára lépett, és a csapat összmunkájának köszönhetően megérdemelten győztek.
2014. szeptember 3.: Oroszlányi SE Lions (NB I.B) – MBK Rieker COM-Therm Komárom 59:87 (20:23, 6:24, 19:17, 14:23). Az elvárásokhoz igazodva ezzel a mérkőzéssel is megbírkóztunk. Annak ellenére, hogy ez „csak” egy előkészűleti mérkőzés volt, a hazai közönség hevesen szurkolt, de ez sem volt elegendő ahhoz, hogy a csapatunk átadja a mérkőzés irányítását a hazaiaknak, tehát a komáromiak egy osztálynyi különbséggel győztek.
2014. szeptember 10.: MBK Rieker COM-Therm Komárom – Győr-Szol Széchenyi Egyetem (NB I.B – HUN) 112:45 (23:15, 51:25, 88:33). Aki látta a mérkőzést, igazolhatja, hogy a vendégeknek a legkisebb esélyük sem volt meg a győzelemre, amit a végeredmény is tükröz. Az ellenféllel szemben a második félidőben sikerült nagyobb előnyt kialakítanunk, mikor a 24:0-ás sorozatunk után a mérkőzés a továbbiakban már csak egy bemutató mérkőzéshez volt hasonlítható.
Felállás és pontok: Jankovič 23, Stojanov 17, Craft 13, Kratochvíl 13, Halada 12, Marchyn 11, Bannister 9, Bilič 8, Kozlík 6, Jurčina 0. A komáromi játékosok 14 hárompontost dobtak.
A kosárlabda játékosaink az előkészületet már ma folytatják. Děčín csapatát fogadják, amely a szlovákiai körútja során már megmérkőzött Privigye és Nyitrabánya csapataival. A cseh kosárlabdázók az előbbin 89:61-es, az utóbbin 88:81-es győzelmet arattak. Tehát ez már egy más kaliberű ellenfél, izgalommal várhatjuk a mérkőzést.
MA, pénteken 16 órai a kezdettel a komáromi sportcsarnokban: MBK Rieker COM-Therm Komárom – BK Děčín (Mattoni NBL)
A játékosainkra jövő hétvégén még vár a Szombathelyen megrendezett kosárlabda torna, ami igazi próbatétel lesz a csapatunk számára, hiszen azon a magyarországi kosárlabda bajnokság legjobb csapatai vesznek részt!
V. Horváth Zoltán Kosárlabda Emléktorna Szombathelyen:
A komáromiak menetrendje:
Péntek, szeptember 19-én 16.30-tól: Szolnoki Olaj KK – MBK Rieker COM-Therm Komárom
Szombat, szeptember 20-án 16.15-től: MBK Rieker COM-Therm Komárom – Falco KC Szombathely
Vasárnap, szeptember 21-én 16.00-tól: Atomerőmű SE Paks – MBR Rieker COM-Therm Komárom
Hajrá Komárom!
(mbkkom)