Város 2013. 10. 30.

Az Észak-Iowa-i Egyetem dékánja városunkban járt

Dwight C. Watson dékán látogatott el a Selye János Egyetem Tanárképző Karára. A testnevelés Tanszék vezetőjének, Dobay Beátának és nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a dékán úr előadást is tartott.
A karon Szőköl István, a fejlesztésért és külkapcsolatokért felelős dékánhelyettes fogadta őt. A Tanárképző Kar, Óvó- és Tanítóképző szakos hallgatók számára tartott érdekes előadást. Bemutatta saját egyetemét, az ott folytatott tanulmányi lehetőségeket. Az olvasás és írás tanulásával foglalkozó szakember a jelenlevő hallgatóinkat is bekapcsolva tartotta meg előadását. Csoportos beszélgetésre invitálta a hallgatókat, kik az előadás alatt kérdéseket is tehettek fel. Jó hangulatú beszélgetés alakult ki a jelenlevők között.  Az előadás előtt és után magas szintű szakmai beszélgetést folytattunk, mely egy új fejezet kezdetét jelentheti a hallgatók és oktatók számára – gondolva itt az együttműködés lehetőségére. Ezután ellátogattunk az Egyetem Sportközpontjába, melyet megtekintett és egy kicsit sportolt is. Megnézte az Egyetem Könyvtárát, melynek látogatása komoly eredménnyel zárult. Dékán úr felajánlotta a könyvtár számára az ő általa írt szakmai könyveit. Héder Ágnes, a könyvtár igazgatónője nagyon örült a felajánlásnak. A Gazdaságtudományi Karról Macho Renáta dékánhelyettes fogadta az amerikai dékán urat, aki mindjárt bekapcsolódott a közös munka lehetőségének kialakításába. A Testnevelés Tanszéken megismerkedett a hallgatók különböző projektjeivel, mind a mozgásos társasjáték, mind a turisztikai tanfolyamon készült projektekkel. A belváros és az erőd látogatásával fejeztük be ezt a szép nyárias őszi napot, amely mind a hallgatók, mind az oktatók számára is igen hasznosnak bizonyult.   

DELTA