Mix 2017. 11. 27.

Azok a vásott fogmanók – egészségügyi szűrés zajlotta a Kistáltosban

Évek óta nagy sikerrel működik városunkban a “Kincset ér” egészségügyi prevenciós program, melynek része a fogászati ellenőrzés is. Legutóbb a Kistáltos Óvoda nagycsoportosai keresték fel dr. Szekeres György fogszakorvos rendelőjét.

Pozitívak a visszajelzések a Kincset érrel kapcsolatban, melynek része az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás, a személyes higiénia, a balesetmentes közlekedés és a káros szenvedélyektől mentes életmód hirdetése. A programba óvodás kortól kezdve vonják be a komáromi gyerekeket, majd foglalkozásokon vesznek részt az általános és a középiskolában is.

Hangsúlyoznám, hogy nem kezelünk, csak ellenőrzünk. Ha baj van, például fogfejlődési zavart, fogváltási problémát vagy tejfogszuvasodás látunk, akkor jelezzük az óvónőknek, akik értesítik a szülőket. A mostani találkozó lényege, hogy a gyerekek ismerkedjenek a környezettel, az eszközökkel, így ha legközelebb jönnek, akkor már tudni fogják, hogy nincs mitől tartaniuk” – mondta el dr. Szekeres György.

A fogszakorvos ellenőrizte a kicsik fogazatát, de megnézte a mandulájukat és azt is, hogy nem vérszegények-e. Az ellenőrzés csak pillanatokat vett igénybe, és a gyerekek láthatóan élvezték a fogorvosi székben való liftezést. Az óvodások azt is megmutatták, hogyan kell helyesen fogat mosni, míg a doktor bácsinak egy-egy rajzzal hálálták meg az ellenőrzést.

Szólj hozzá!