Régió 2015. 09. 28.

Bajusz, vagy nem bajusz? Ez itt a kérdés!

Szeptember utolsó hétvégéjén zajlott a Felvidéki Bajusztalálkozó Marcelházán. Lengyel Zoltán főszervező barátaival közösen álmodta meg a bajusz-ünnepet, majd a Marcelházi Önkormányzat segítségével meg is valósította ötleteit. Külön köszönet illeti a Marcelházi Kultúrházat, mely a rossz időre való tekintettel helyet biztosított a programok hiánytalan lebonyolításának. „Ez volt az első rendezvény, de biztos, hogy nem az utolsó!” – mondja Zoltán.

Magyarországon már régóta működik a Kunsági Bajuszfesztivál rendezvénysorozat, ennek viszont semmi köze a felvidéki változathoz. A cél egy családias, barátias, egyedi tematikájú program megvalósítása volt, mely a felvidéki szabadidős tevékenységek sorát hivatott színesíteni. Különböző stílusú eseményekből építettek foglalkozásokat a kínálatba: szó esett történelemről, az iskolák helyzetéről, Szíriáról, volt játék a cserkészekkel, bajuszkiállítás és bajuszmustra, vendégelőadók voltak többek között Lengyel Ákos, Tömösközi Ferenc és Csonka Gábor, őstermelői és kézműves piacon válogathattunk a helyi árusok portékái közül, miközben a marcelházi Kincses citerazenekar, a Fodros menyecskekórus és a Foxies zenés műsorai szolgáltatták a hangulatot.

Már az első alkalommal szép számban látogattak el a résztvevők, a pozitív visszajelzések pedig azt mutatják, hogy hosszú távon is szükség van ilyen karakterű rendezvényre.

Az akción a kerékpárosok külön kedvezményt kaptak – ezzel is buzdítva a környezetkímélő jármű használatára a résztvevőket, valamint többféle előadás is elhangzott a biciklis témakörben. A környezettudatosság jegyében zajló nap irányt mutathat azoknak is, akik (még) nem élnek környezekímélő életmódot, jó példával elöljárni ugyanis elengedhetetlen a környezetünk óvásának érdekében. A cél, hogy Marcelházán virágzó eseménnyé váljon a találkozó, és évről évre gyarapodjon a látogatók száma. „Otthon a szülőfalumban szeretnék egyfajta értékementést végezni és ezáltal új gazdasági lehetőséget nyitni a turizmus irányába” – nyilatkozott terveiről Lengyel Zoltán.

Milány Kincső

Fotó: Kovács Tamás, kezdőkép: Lengyel Zoltán FB-oldala.

DSC_1418 DSC_1416 DSC_1413 DSC_1404 DSC_1398