Város 2015. 08. 20.

Békebeli idők hangulata a Klapka-téren

Nyár eleje óta minden vasárnap este vidám térzene tölti be a Klapka teret. Az élő koncertek, amelyeket környékbeli együttesek szolgáltatnak, egyre népszerűbbek a komáromiak körében. Újabban gyermekfoglalkozások és divatbemutatók – helyi butikok ruháiból – is színesítik a programot. A rendezvény a Lehár nyár 2015 nevet viseli, szervezője pedig immár harmadik éve a Lehár Ferenc Polgári Társulás.

De vajon kik állnak a társulás mögött? Milyen akciókat szerveznek ezen kívül, és milyen célok mentén tevékenykednek? A társulás elnökével, Klemen Terézia középiskolai tanárral (Dél-Komáromban tanít) beszélgettünk.

Milyen ötlet alapján alakult a társulás?
Barátnőm, Jobbágyová Lubica és férje 2011 decemberében szokatlan karácsonyi ajándékot kapott: belépőjegyeket a híres bécsi Strauss-bálra. Amikor a csodálatos bál után találkoztunk, felmerült bennünk: mi lenne, ha mi is szerveznénk egy hasonlót – aminek mondjuk Lehár bál lenne a neve? Hiszen itt született a zene egyik zsenije! Hát, valahogy így kezdődött… Szeretünk táncolni, szeretjük a zenét és a szépet – és úgy véltük, Komárom is megérdemelne egy reprezentatív, színvonalas bált. Egy olyan rendezvényről álmodoztunk, amelynek híre kel, ahová érdemes elutazni Pozsonyból, Budapestről, de akár Bécsből is. A Lehár-bál elnevezés nagyszerűnek tűnt, hiszen minden város épít nagy szülötteire, és ha nekünk van egy Lehár Ferencünk, akinek műveiért New Yorktól kezdve Tokyóig rajonganak, akkor miért ne használnánk ki a lehetőséget? Igen ám, de ki hívja meg a vendégeket a bálba. A Klemenné meg a Jobbágyné? Ez kissé furán nézett volna ki. Aztán eszembe jutott: adjunk az egésznek jogi formát. Így aztán 2012 augusztusában megalapítottam a Lehár Ferenc Polgári Társulást. (Egész pályafutásom alatt én szerveztem az irodalmi programokat az iskolában, néhány évig vállalkozó is voltam, a menedzselés nagyon közel áll hozzám.)

unnamed (2)

Azóta nem csupán bálokat rendeznek…
Tovább gondoltuk a lehetőségeinket, és annak is utánanéztünk, más városok hogyan ápolják zenei hagyományaikat. Bad Ischl-ben például, ahol Lehár Ferenc élete egy részét töltötte, 90 napos Lehár-fesztivált tartanak – és ott is működik egy társulás, aki kiveszi részét a szervezésből. Lassan megfogalmazódott bennünk, mit is szeretnénk csinálni: célunk Lehár Ferenc népszerűsítése, valamint a kellemes, de igényes szórakoztatás, minden korosztály számára.

Januárban tartják a Lehár-bált. Sikerült létrehozni, amiről álmodoztak?
Minden jel szerint igen. Az idén harmadik alkalommal megrendezett bálunkon már Hamburgtól kezdve Pozsonyon át Budapestig mindenfelől voltak vendégeink. Bálozóink úgy érzik, megéri megvásárolni a 75 eurós belépőjegyet (ami egyébként csak tájainkon tűnik drágának). Olyannyira, hogy már tavasztól kezdik lefoglalni a jegyeket! Szűkösek ugyanis a lehetőségeink, hiszen a Tiszti Pavilon dísztermében tartjuk, és ha azt szeretném, hogy maradjon hely táncra is, akkor nem lehet túlzsúfolni a helyiséget. A bálon két zenekar felvátva játszik, az egyik klasszikus társastáncot, a másik modern zenét – közülük az egyik 16 tagú. A fellépőink valóban művészek – mindig hívunk egy hazai, és egy magyarországi személyiséget is. A menüt a lehető legjobb minőségű ételekből és italokból állítjuk össze, és minden apró részletre odafigyelünk az elegáns díszítéstől kezdve a külön erre az alkalomra rendelt üdvözlőkártyákig és szalvétákig… Ha hiszi, ha nem: hiába 75 euró a belépő – ahhoz, hogy be tudjam takarni a bál költségeit, szponzorok segítségére is szükség van. Ugyanakkor a szórakozás, a zene, a tánc nem csak a tehetősebbeket illeti meg. Szinte az összes többi rendezvényünk ingyenes.

unnamed

Milyen eseményeket szerveztek-szerveznek ezen kívül?
Igyekszünk méltóképpen megünnepelni Lehár Ferenc születésnapját. Ezért április 30-án a szobra körül megemlékezést és ingyenes térzenei koncertet tartunk. Évente megrendezzük a Lehár-majálist – idén május 30-án fúvós zenekarok találkoztak Komáromban, este fiatal opera-növendékek énekeltek a Tiszti Pavilon dísztermében, majd Derzsi György mutatta be zenés monodrámáját a zeneszerző életéről. Lehár nyár rendezvénysorozatunkat – amelynek keretében július és augusztus hónapban vasárnap esténként ingyenes térzene hallható a Klapka téren – idén harmadszor szerveztük meg. Október 24-e a Magyar Operett Napja Kálmán Imre születésnapja alkalmából. Nekünk kétszeresen is meg kell emlékeznünk erről a dátumról, hiszen egyrészt Lehár Ferenc az egyik legnagyobb operettszerző, másrészt pedig ezen a napon hunyt el. Ezért minden évben Operett Gálát is rendezünk a VMK-ban.

 

A Lehár nyár koncertsorozat ingyenes. Az együttesek is ingyen lépnek fel?
Természetesen nem – nem szeretnék senkit se kihasználni. Egy-egy vasárnap este 300 euróba kerül hangosítással, fotóssal, stb. társulásunk számára. A várostól egész évre 400 euró, a nyitrai kerülettől pedig 350 euró támogatást kaptunk. Ez pontosan két koncert ára – a többit én szedem össze, szponzorok segítségével. Az is az én ötletem, hogy színesítsük a programot divatbemutatókkal (én kértem föl a butikok tulajdonosait), és a gyerekanimáció is… Már csak egy bánatom van. Hogy kevesen táncolnak. Ezért önkéntes táncosokat keresünk, akik szívesen bemutatnák tánctudásukat a Klapka téren! Bizonyára meghoznák a hangulatot, mert látom, hogy sokan lötyögnek – de kiállni valahogy senki se mer. Pedig lassan közeledik az utolsó, évadzáró koncertünk, ahol két zenekar húzza majd a talpalávalót, lévén utcabált rendezünk! Remélem, ezen már bátrabb lesz a közönség. Ennek a „Végén csattan az ostor” címet adtuk – merthogy lesz egy meglepetés műsorszám is. Ne hagyják ki!

unnamed (3)

 

Az idei évben mintha többen látogatnának ki a térre – úgy tűnik, egyre népszerűbb a Lehár nyár.
El kell telnie egy bizonyos időnek ahhoz, hogy az emberek rájöjjenek, hogy vasárnap esténként ki lehet oda jönni, szórakozni egyet. És tessék kijönni! Úgy vélem, ezeknek a koncerteknek van egy komoly közösségépítő szerepük is. A Klapka tér ilyenkor találkozási ponttá válik, ahol azok is összefutnak, akik már évek óta nem látták egymást. Mert mindig mindenki csak szalad, rohan, és nincs idő megállni. Nem váltunk szót egymással, nem barátkozunk, nem élünk közösségi életet. Itt viszont ez alatt az egy óra alatt mintha megállna a mutató, mintha éppen akkor nem is lennének olyan nagy problémák a világban, mintha kicsit visszatérne a békebeli idők hangulata… Szeretem, ha az emberek jól érzik magukat körülöttem – ezért vagyok hajlandó vezetni ezt a társulást, időt, pénzt és energiát áldozni rá.

unnamed (4)

 

A Lehár Ferenc Polgári Társulás tagjai jelenleg: Lubica Jobbágyová (alelnök), Katona Márta, Petrécs Anna és Boráros Imre házaspár, Bartanusz Attila, Beke Sándor és Ocskó Aladár.

-Hübschné Dráfi Anikó-

Fotó: Ethey Katz Photography