Oktatás 2023. 04. 18.

Hamarosan átadják a felújított ógyallai óvodát

Befejeződtek az építési munkálatok

2023. május 12-én délután 15:00 órakor adják át az ógyallai Feszty Árpád Általános Iskola és Óvoda felújított részlegeit. Az ünnepélyes eseményre a Bethlen Gábor Alapkezelő képviselőit is várják.

Többszörös hosszabbítás és problémás építkezési folyamatok után végre elkészült az ógyallai magyar óvoda, melynek felújítását második körben a BGA által nyújtott forrásból valósítottak meg. Ezúttal 79,2 millió forintnak megfelelő összeg érkezett a sikeres pályázatra.

Az utolsó negyedévben az új talaj kivitelezésével indítottak, ám októberben anyagbeszerzési gondok jelentkeztek. Kiderült továbbá, hogy a fűtőtestek bekötése nem lett jól megtervezve. “Újra kellett számoltatni az értékeket és több szakember véleményét is kikérni” – ismertette a helyzetet Valkó Béla projektmenedzser. A megemelkedett anyagárak miatt a kivitelező FensterHaus cég számára az acél tűzlépcsővel járó installáció is gondot okozott. “A belső munkálatok nagy része aztán szerencsére gond nélkül megvalósult. 2023 januárjában már csak pár dolgot kellett befejezni, majd megkezdődhetett a használatbavételi eljárás.”

A többletmunkák nagy részét a talaj megerősítése tette ki, mivel az elvégzett talajszondák ellenére nem sikerült jól bemérni a keletkező hulladék mennyiségét.

Minden egyes nehézséget külön-külön meg kellett oldani, konzultálni szakemberekkel, jóváhagyatni az érintett hivatalokban, ezért nagyon akadályoztatva, sok kényszerű leállással tudtunk csak haladni.”

A felújított magyar óvodában 56 kis ovis érezheti jól magát a jövőben.  A későbbiekben nemcsak a gyermekek létszáma növekedhet, de az alkalmazotti kör bővítésére is számítanak.

A felújítást a Bethlen Gábor Alap támogatta.