Mix 2017. 05. 18.

Bomba alak már a nyárra? Igen, lehetséges!

Svanczár Róbert nevét sokan ismerik városunkban: az egyik legsikeresebb komáromi erőemelő és személyi edző. Robi fekvenyomásból nem csupán világbajnoki címmel, illetve számos, országos és nemzetközi díjjal büszkélkedhet. Emellett a fiatal világbajnok és Európa-rekorder erőemelő Jakubek Ádám (16 éves) személyi edzőjeként is sikeres.

Azt azonban kevesebben tudják, hogy sokan járnak hozzá csak azért, mert szeretnének szebb és egészségesebb testben élni. „Egyre nagyobb igény van a személyi edzők iránt – mondja Robi. – Azonban fontos, hogy egy edző sportolói múlttal, eredményekkel is rendelkezzen, mert csak saját tapasztalatokkal a háta mögött tud igazán motiválni másokat. Mintegy húsz emberrel foglalkozom. Van, aki valamilyen más sportot űz, és kiegészítő edzésekért jár hozzám; mások szeretnének fittebbek lenni, ismét mások társaságban szeretnének sportolni. És vannak, akik kifejezetten azért jönnek, mert szeretnének fogyni, illetve céljuk az alakformálás.

Minden egyes emberrel személyesen foglalkozom, kivéve, ha párban szeretnének járni. Először is felmérem az illető fizikai állapotát, aztán megbeszéljük, melyik testrészre kéne edzeni. Ha kéri, táplálkozási tanácsokat is adok neki – de megmondom őszintén, hogy ezt az emberek nagyjából 25%-a tudja tartani. Heti két-három edzéssel nagyon szép eredményeket lehet elérni.

Három éve foglalkozom ezzel is, azóta számos komáromit sikerült formába hoznom néhány hónap alatt. Hogy mennyit és milyen gyorsan lehet fogyni, az attól is függ, mekkora súlyfölöslegről indulunk. Egy 120 kilós emberről természetesen gyorsabban szaladnak le a kilók, mint egy 70 kilósról. És azt is figyelembe kell venni, hogy a havi 4-6 kiló fogyás az, ami még egészséges.

Horváth Kinga 20 kilótól szabadult meg

Chovan Péter (35) tavaly súlyos betegéggel került kórházba.

„Nem szeretnék róla bővebben beszélni, elég az hozzá, hogy vérmérgezés következtében csaknem meghaltam – 

mondja Péter. – 138 kilót nyomott alattam a mérleg… Ekkor döntöttem el, hogy valamit tenni kell. Novemberben kerestem fel Robit – heti 3-5 edzéssel, március végére elértem a 96 kilót! És tökéletesen egészséges vagyok! A sport azóta az életem részévé vált, nem szeretném abbahagyni. Más ember vált belőlem. Újabb céljaim is vannak: már izmosodni szeretnék. Egyébként nehéz kliens vagyok, a munkám miatt mindig más időpontokban érek rá. Robi alkalmazkodik, rugalmas személy. Emellett az edzés is szórakoztató, mindig jókedvre derít.”

Vörös Attila fél év alatt 102 kilóról 80 kilóra fogyott Robi vezetése alatt.

„Elsősorban egészségügyi problémák miatt szerettem volna fogyni –

emlékszik vissza Attila. – Magas volt a vérnyomásom és a koleszterin-szintem. Nemrég lettem apa, emiatt is fontos volt az egészségem. Hihetetlen, de az orvosom szerint már teljesen jók az eredményeim! Az új testemben sokkal jobban érzem magam, sokkal több az energiám. Robival szuper volt együtt dolgozni, mindketten beleadtunk apai-anyait. Betartottam a szabályokat, de ő is odatette magát. Egy edzőnek egyben pszichológusnak is kell lennie – és ő mindig felhúzott, biztatott, ha éppen mélyponton voltam.”

Pálinkás Veronika (30) más okok miatt fordult a fitneszedzőhöz.

„Pajzsmirigyproblémáim miatt hormongyógyszert kell szednem, emiatt folyamatosan híztam

felel kérdésünkre Veronika. – A tavalyi évben egy kúrának köszönhetően 87 kilóról 77 kilóra fogytam, azonban az orvosom javaslatára sportolnom is kellett. Szerencsém volt: januárban egy 12 alkalmas bérletet nyertem Robihoz. Azóta újabb 7 kilótól sikerült megszabadulnom, heti háromszori edzéssel. Nem beszélve arról, mennyit formálódott az alakom. Igaz, volt motivációm: a jövő hónapban lesz az esküvőm. Robit mindenkinek csak ajánlani tudom. Sokszor volt, hogy én már feladtam volna, de ő nem hagyta. „Képes vagy rá, megcsinálod!” – hajtogatta. És tényleg, vele együtt sikerült.”

Svanczár Robi március óta az uszoda emeletén, a Waldorf Fitness Centrumban várja az edzeni vágyókat. A fitneszterem tulajdonosa, Kövér Maros igyekszik családias hangulatot kialakítani a központban, és szeretettel vár minden sportolni vágyót!

Acsay Henrietta pedig szintén 20 kilót fogyott rövid idő alatt